Újabb finn rock csillagok Budapesten

Sunrise Avenue

Talán nem árulunk azzal zsákbamacskát, ha azt mondjuk, hogy a finn rockzene nem véletlenül érdemelte ki sokszínűségéből és minőségéből fakadóan tulajdon világhódító útját, és ahogy a Skalar Music Hungary két évvel ezelőtt elhozhatta a hazai rajongóknak a The Rasmust, úgy most egy másik világszerte ismert és elismert rockbanda, a Sunrise Avenue ad Budapesten klubkoncertet.

Ennek pedig nem csupán azért van súlya, mert a zenekar harmadik nagylemeze, a turné középpontjában álló Out Of Style már februári kislemezével, a Hollywood Hillsszel is elérhette, hogy a világsajtó még mindig lankadatlan figyelemmel kövesse a tizenegy kislemezes slágert és több millió eladott lemezt a háta mögött tudó bandát.

Azért is kiemelendő az esemény, mert a slágerlistákat ostromló finn formáció eddigi egyetlen itthoni koncertje, a négy évvel ezelőtti Viva-fellépés nem biztosított kellő lehetőséget arra, hogy minden rajongó megtekinthesse Samu Haber zenekarát, márpedig a Sunrise Avenue könnyed hangvételű, érzelmes, olykor a szimfonikus aláfestéstől és az elektronikától sem idegenkedő pop-rock szerzeményei igazán kiérdemelnek egy emelkedett hangvételű, egész estés klubkoncertet.

És az olyan dalok, mint a Welcome To My Life, a Heal Me, vagy épp az áttörést meghozó Fairytale Gone Bad bizonyára meghálálják magukat a Dürer Kert koncerttermében is, ahogy az Out of Style új dalai is tökéletesen illeszkednek majd abba az élménybe, amit a Sunrise Avenue-tól nem csupán el lehet várni, hanem biztosra is lehet venni.

Jegyárak:

  • 3.900 Ft (elővételben)
  • 4.900 Ft (a koncert napján)

Jegyelővétel: