Új klippel támad a Hősök

Szeptember 12-én, hétfő este új videoklipet mutat be a VIVA-n Magyarország egyik legnépszerűbb hip-hop csapata, a Hősök. A Felejtés című számhoz készített klip óriási élmény volt a srácoknak, hiszen igazán kreatív lett a végeredmény, és a forgatás sem volt mindennapi feladat. A premier előtt Facebook live streammel is készül a zenecsatorna, ahol a rapperek Iszak Esztinek mesélnek az új videóról.

A szeptember 12-i hétfő este Magyarország egyik legismertebb rapcsapatáról, vagyis a Hősökről szól a VIVA-n, a srácok ugyanis elkészítették új klipjüket, amit a Felejtés című számukhoz forgattak - a videó először a zenecsatorna TOP 5 című műsorában debütál 18.00-kor. Eckü így emlékszik a felvételekre: „Egy futópadon forgattuk az egész klipet, amihez hasonlót még sohasem csináltunk. Egy zongorát is kiszúrhatnak majd a nézők a videóban: ott árválkodott a stúdióban, és jött egy teljesen „random” ötlet, hogy tegyük bele valahogyan a klipbe” – mondta a rapper, majd hozzátette, hogy igazán büszke az új klipre: „egy fiatal, kreatív csapattal dolgozhattunk együtt, és elmondhatom, hogy 15 év alatt ez a legegyedibb videó, amit forgattunk.”

A vadonatúj videót 18.00 órától egy beszélgetés előzi majd meg a rapperekkel, amit a Facebookon streamel a népszerű zenecsatorna, vagyis már a premier előtt is találkozhatnak a rajongók Mentháékkal, akiket a csinos Iszak Eszti faggat a klipről.

Hősök live stream szeptember 12-én, hétfőn 18.00 órától a VIVA Facebook oldalán és Felejtés klippremier a TOP 5-ben VIVA műsorán!

18:00:05               Ha én lennék a főnök            Hősök közr. Sub Bass Monster & Tkyd

18:04:33               Rég láttalak                          Hősök & Diaz   

18:17:15               Szó fel 2                              Hősök km. Deego & Siska Finuccsi         

18:22:31               Enyém                                 Hősök                 

18:26:06               Felejtés                               Hősök   (PREMIER!)