Tücsi és Pordán Petra szexi bikinikkel hangolnak a nyárra

Tücsi és Pordán Petra, a Halló, Angyalok! című műsor háziasszonyai izgatottan készülnek a nyárra. A szexi bikiniket már beszerezték, és teljes gőzzel tervezgetik utazásaikat is. Mindketten imádják a vízpartot, de míg Petra a hullámok közt érzi magát elemében, addig Tücsi inkább a szárazföldön napfürdőzik szívesen. A barátnők nyári terveikről meséltek, és azt is elárulták, utaznak-e együtt valahova idén.

Pordán Petra és Tücsi, a Sláger TV Halló, Angyalok! című kívánságműsorának elfoglalt háziasszonyai a munka mellett idén is szakítanak időt a nyaralásra. Mindketten azt vallják, hogy egy utazás során a pihenés mellett aktív programokkal is fel lehet töltődni. Petra például szeret számára új mozgásformákat is kipróbálni, mint például a vízi ejtőernyőzés, Tücsi pedig ma már el sem tudja képzelni a nyarat fesztiválok nélkül. Mivel nemcsak kollégák, hanem barátnők is, ezért idén közös balatoni nyaralást is tervezgetnek, de addig is Petra egy olaszországi úttal, Tücsi pedig strandkellékek vásárlásával hangol a nyárra.

„Épp most jártunk a férjemmel és a barátainkkal Olaszországban, ahol többek között a csodás Velencébe is ellátogattunk. Imádom ezt az országot, nagyon jól sikerült a nyaralás. Odavagyok a vízért, régebben úsztam is, így kiskoromban és most sem könnyű kicsalogatni a habok közül. Esténként nagyokat sétáltunk és bebarangoltuk a városokat, így például Bibionét is” – lelkendezett Petra.

„Petrával ellentétben én nem a vízben, hanem inkább a parton érzem jól magam. Imádok nyáron fesztiválozni, sportolni és süttetni magam a strandon, de egyszer komoly napszúrást kaptam, ezért mindig odafigyelek, hogy ez ne forduljon elő újra” – árulta el Tücsi, aki nemcsak a Sláger TV képernyőjén igyekszik a legdivatosabb ruháit megmutatni, hanem a vízparton is. „Már legalább tíz bikinit beszereztem a szezonra, de ahogyan magamat ismerem, ez még nem a végleges szám. A megfelelő kiegészítőkre is különös figyelmet fordítok: nagy kedvencem a kalap” – mesélte Tücsi, aki egyébként élete első igazi csajos külföldi nyaralására készül barátnőivel.

Halló, Angyalok! pénteken 21.00 órától,  szombaton pedig 22.00 órától, a Sláger TV műsorán!