Tristania – Rubicon (2010)

Tristania - Rubicon

2007 óta hosszú és alapos kivárás után végre megérkezett a hatodik Tristania album, mely az első darab az új énekesnővel, Mariangela Demurtas-val együttműködve. A régi rajongóknak minden bizonnyal azonnal szemet szúr, hogy nem csak egy változás történt a Tristania fedélzetén. 

Mortren Veland kiválása óta egyre több tűnik el az alapító tagok közül. Vibeke Stene éppen régi álmát valósítja meg és ének-zenét tanít, Osten Bergoy hirtelenjében kétszeresen is apuka lett, míg az egykori dobos súlyos térdsérülése miatt képtelen folytatni a fellépéseket. Emellett ráadásul Einar Moen is egyre inkább háttérbe vonul. A remete életmódot folytató zeneszerző már jó ideje nem kíséri együttesét turnézni, sőt immár az Angst im Wald stúdióban készült promó fotózáson sem jelent meg.

A látszólagos széthullás ellenére viszont a banda nem adta fel. Újból szerződést kötött a hosszú ideig hanyagolt, méltán nagyhírű Napalmmal. Majd miután mindkét fél kölcsönösen biztosította egymást, az újbóli együttműködés feletti hallatlan örömről, megkezdődtek a meglehetősen sok időt igénylő stúdiómunkák, melyek a szemmel láthatóan belefeccölt óriási energia ellenére sem hozták meg az elvárható színvonalat.

De nézzünk először inkább szembe az albummal magával. A borítóról nem más nézeget ránk vissza, mint az újdonant bájos énekesnő Mariangela Demurtas, akiről érdemes tudni, hogy nem mellesleg szicíliai importként került a bandába nem sokkal ezelőtt. Ez azon egyszerű oknál fogva lényeges, hogy a hölgyeménynek gyakorta több, mint érdekesen sikerül hangsúlyozni az ángolt, ami ha magában nem is baj, mégis érdekes összhangot ad Kjetil jellegzetesen nordikus akcentusával. Visszatérve a külcsínre, igazán hatásos. Talán kicsit szebb is a kelleténél: jobban járnánk, ha Mary énekelni tudna!

A nyitó opusz, The Year of The Rat máris egy torz remek. Egyfelől benne van minden receptre, ami egy populáris gót trekknek kell, mégsem igazán üt szíven. A pörgős, kapkodó dallamot végig Mariangela hangja lovagolja meg, ám a hölgyemény sokkal inkább nyög, sóhajt, szuszog, mintsem, hogy tisztességesen levegőhöz jutna. A dal ehhez képest kislemezre került, sőt videó klip forgatódott belőle. Ez utóbbi hol kimondottan jól összeállított hangulatos képeket, hol pedig Mariangelát variálja, aki ez alkalomból legszebbik cigány/spanyol kiegészítőivel ékítette magát. Mellesleg az együttes egy másodpercet nem kap a filmből, ami mégiscsak egy pöppet szokatlan!

A Protection már egy fokkal komolyabb próbálkozás, de sajnos a dal működő része sem más, mint egy korábban már elsütött dallam átvariálása. A Patriot Game pedig már mindenhogy hangzik, csak nem Tristania vagy metál módra. Sokkal inkább egy nagyon tempós, szűk, de heves érzelmi skálát felvonultató goth-rocker szám. A The Passing egyike viszont a leglassabb daraboknak, melynek egésze ugyan gyorsan feledhető mégis egy kimondottan szép hegedűszóló jut Pete Johansen mesternek.

Különös triót alkotnak az igazán fürgére sikerült nóták. A Patriot Game energiája visszaköszön a profán realitást misztifikáló The Emerad Piperen, mely a koncertek egyik leendő gyöngye. Csakúgy, mint a kissé kilógó bónusz trekk, a Caprice. Ennek gyengéje, hogy fájdalmasan sablonos és rettentően fülbemászó, alapritmusa helyben ülve is csápolásra indít, sőt egyes híresztelések szerint még a finn rádióadók is játsszák…

Túlpörgetett kísérlet a Magical Fix, melyen Kjetil baritonja dominál, ám éneklés helyett megáll félúton valami recitatív és rap előadásmód között. A dalhoz beépülő idegen, újító elemeket pedig egyértelműen nem a megfelelő műfajból rángatták elő.

Viszont, hogy jót is mondjak. Mariangela altja két trekk erejéig mégis méltóztatik együtt működni Kjetillel és Andersszel. A Sirens az élet unalmas monotóniáját elsíró művészet dalaként megfelelő atmoszférában tárul fel, míg a Vultures refrénje remekbeszabva illene bármely haszonleső halálmadár alakjához.

Végeredményében azonban mégiscsak kiszerettem egy korábbi nagy idolból. Tudom, sokan vannak, akik a Nightwishnál és most a Tristaniánál is ünneplik a jéghideg szoprán hang eltűnését, számomra azonban a pátosz nem elválasztható a gótikusságtól. Erre pedig a jóval gyengébb teljesítményű, ám sokkal jobban popularizálható énekesnők nem képesek. Így bizony csak egy gyenge 10/6…

Tristania - Rubicon (2010)

Tetthely: Norvégia, Stavanger

Felelős: Napalm Records, Waldemar Sorychta (Lacuna Coil, Samael, Revamp stb.)

Elkövetők:

  • Mariangela Demurtas – ének
  • Kjetil Nordhus (Trail of Tears, Green Carnation) – ének
  • Gyri Losnegaard (Octavia Sperati) – gitár
  • Tarald Lie (Diabla) – dob
  • Anders Hoyvik Hiddle – gitár, vokál
  • Ole Vistnes – basszgitár
  • Einar Moen – billentyűs 

Bűnrészes:

  • Pete Johansen – hegedű
  • Osten Bergoy (korábbi tag) - ének

Bűnlajstrom:

  1. Year Of The Rat
  2. Protection
  3. Patriot Games
  4. The Passing
  5. Exile
  6. Sirens
  7. The Emerald Piper (bonus)
  8. Vulture
  9. Amnesia
  10. Magical Fix
  11. Illumination
  12. Caprice (bonus)