Tarolt a Take That

Óriási sikert aratott a három tagúvá vált brit fiúcsapat, a Take That legújabb lemezének These Days című beharangozó dala, amellyel a srácok bizonyították, hogy Jason Orange közelmúltbeli távozását követően trióként is remekül megállják a helyüket. David Guetta új dalával ismét a Class FM legjobb 40 felvétele között szerepel, a magyar előadók közül Newik és Berkes Olivér viszik a prímet hazánk mérvadó listáján a GoodBye című dallal.

Nagy-Britannia történetének egyik legsikeresebb fiúcsapata trióként is óriási népszerűségnek örvend: a Take That These Days című dala 8 helyet javítva bronzérmes lett a piacvezető rádió slágerlistáján és a hét nyertese címet is bezsebelte. A Gary Barlow, Howard Donald és Mark Owen alkotta popcsapat decemberben jelenteti meg legújabb, III című albumát, utalásként arra, hogy az együttes Jason Orange távozásával trióvá vált.

A szupersztár DJ producer, David Guetta ezúttal Emily Sandéval készített közös felvételt, a What I Did For Love című dal 37. helyen debütált a Class40 slágerlistáján. A vadonatúj szerzemény a francia slágergyáros hatodik stúdiólemezén szerepel, amely 2014. november végén jelent meg. A dalt a gyönyörű brit énekesnő és dalszerző Emeli Sandé hangja teszi igazán felejthetetlenné.

Hatalmas sikert ért el Newik és Berkes Olivér GoodBye című dala, amely 8 pozíciót javítva a Class40 slágerlista 4. helyén landolt. A két sikeres zenész közös felvétele egy kimondottan erős hazai mezőnyben diadalmaskodott, olyan magyar előadók és együttesek sikerszámait előzték meg, mint Ákos, Zsédenyi Adrienn, a Hooligans, az Intim Torna Illegál vagy épp a Compact Disco.

hely mozgás előadó cím
40 esik Bedouin Soundclash Brutal Hearts (FlicFlac Edit)
39 ÚJ!! Hooligans  Paradicsom (Lotfi Begi Remix)
38 esik The Script Superheroes
37 ÚJ!! David Guetta Feat. Emeli Sandé  What I Did For Love
36 esik Jess Glynne Right Here 
35 esik MAGIC! Rude
34 ÚJ!! Cobra Starship Feat. Icona Pop Never Been In Love
33 esik Chromeo Jealous (I Ain't With It)
32 javít Parra For Cuva Feat. Anna Naklab  Wicked Games
31 javít Tokio Hotel Love Who Loves You Back
30 esik Lenny Kravitz The Chamber
29 esik Katy Perry  This Is How We Do 
28 esik Calvin Harris Feat. John Newman Blame
27 esik David Guetta Feat. Sam Martin  Lovers On The Sun
26 javít Tove Lo  Habits (Stay High)
25 javít Fritz Kalkbrenner Back Home
24 javít One Direction Steal My Girl
23 áll!! Wellhello  Rakpart
22 javít Calvin Harris Feat. Ellie Goulding Outside
21 esik Sam Smith I'm Not The Only One
20 esik MKTO Classic
19 javít One Republic  I Lived
18 javít Pitbull Fireball
17 javít Zsédenyi Adrienn Hány percet élsz 
16 esik Michael Jackson A Place With No Name 
15 javít Ed Sheeran Thinking Out Loud
14 esik Robin Schulz Feat. Jasmine Thompson Sun Goes Down 
13 javít Avicii  The Days
12 esik James Blunt When I Find Love Again
11 javít Intim Torna Illegal Örökké 
10 esik Duke Dumont Won't Look Back
9 esik Ákos Igazán
8 javít Maroon 5  Animals
7 esik Compact Disco  Ms. Right
6 esik Ella Eyre Comeback
5 esik Meghan Trainor All About That Bass
4 javít Newik Feat. Berkes Olivér GoodBye
3 javít Take That These Days
2 javít Olly Murs Feat. Travie McCoy Wrapped Up
1 javít Sam Smith Restart