Takáts Eszter Él

„Benn a minden, benn a semmi / Benn a tengert megkeresni / Benn hegyomlás, kívül élek / Megsebezhet, hogyha nézed” – énekli vadonatúj slágerében Magyarország egyik legsokoldalúbb és legszínesebb énekesnője, Takáts Eszter.  Az Él című szerzemény – melynek szövegét Karafiáth Orsolya írta – a Takáts Eszter Beat Band június 7-én megjelenő, Ha túl közel vagy nagylemezén szerepel majd.

Vitathatatlan, hogy hazán egyik legkreatívabb énekesnője Takáts Eszter, aki közel 30 éve a zene varázslatában él. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának ének-karvezető szakán végzett. Közel 20 éven át tagja volt, és Európa-szerte turnézott a Tillai Aurél vezette Pécsi Kamarakórussal. 2000-ben, Rómában részese lehetett annak, hogy az Orlando di Lasso Kórusversenyen 3 első díjat kaptak. Eszter később átnyergelt a könnyűzenére, ennek köszönhetően 2005-ben – Lukács Sándorral – megnyerte a Veszprémi Utcazene Fesztivált. Számos formációban, köztük a GumiZsuzsiban, a Tea Culpában és a Pavilonban zenélt, mire tavalyelőtt az Európa Kiadó gitárosával, Kischner Péterrel létrehozta a Takáts Eszter Beat Bandet. Hozzájuk csatlakozott Prommer Patrik dobos és Szeifert Bálint basszusgitáros. A Beat Band első közös produkciója az Elmennék EP volt. Az énekesnő sokoldalúságát jól bizonyítja, hogy Karafiáth Orsolya költőnő és Góbi Rita táncos-koreográfussal létrehozták az Amazonok színházi koncertet.

Eszter társadalmi szerepvállalásaival is sokszor hallat magáról, a napokban a halmozottan sérült gyerekeket támogató Bliss Alapítvány ceruzarajz-árverésén lép fel, majd egy 1 százalékos flash mob kampányban vesz részt számos ismert zenésszel. Eszter írta a főcímdalát a Lámpagyújtogatók című új magyar kulturális sci-finek, amit múlt héten kezdtek el vetíteni a mozikban. A dal hallható majd a Takáts Eszter Beat Band Ha túl közel vagy című, június 7-én megjelenő lemezén. Az albumon szintén rajta lesz Eszter vadonatúj slágere, az Él, ami a szakma egyöntetű véleménye szerint az eddigi egyik legjobb, ha nem a legjobb szerzeménye.  Mindehhez az is kellett, hogy Karafiáth Orsolya zseniális sorai legyenek megzenésítve.

A Takáts Eszter Beat Band második albuma megjelenése napján, azaz június 7-én tartja lemezbemutató koncertjét a Kobuci Kertben.  

Takáts Eszter Beat Band – Karafiáth Orsolya: Él (videó)
https://www.youtube.com/watch?v=GffpIE0G7cU

Részletek:
https://www.facebook.com/events/1572293823035886/
www.takatseszter.hu