Stúdióban a Hammerfall

Hammerfall

Két héten belül stúdióba vonul a svéd HammerFall, hogy rögzítsék nyolcadik stúdiólemezüket, a 2008-as No Sacrifice, No Victory méltó folytatását. A szerzemények már csak nem felvételkészek, a gitáros Oscar Dronjak elmondása szerint pedig: „Az új anyag nagyon sokban friss nézeteket mutat az eddigi elvekhez képest, egyszerre próbáljuk megőrizni a HammerFall fogalom esszenciáját és mégis fejleszteni a megközelítést és kivitelezést. Mindenképpen keményebb, bár talán kicsit kevésbé szókimondó, mint az eddigi albumok, mégis hű ahhoz a heavy metálhoz, amiben hiszünk.”

Számítani csakis valami váratlanra lehet. A svéd ötösfogat ugyanis négy Charlie Bauerfeinddel készült album után más producer mellett döntött. A választás James Michaelre esett, aki nemrégiben többek között a Mötlet Crüe-vel, a Scorpions-szal és a Meat Loaffal dolgozott. James Micheal komoly lelkesedéssel kommentálta a felkérést, melyben fantasztikus lehetőségeket lát.

Oscar Dronjak úgy magyarázta a cserét, hogy elsősorban a két előző Mötley Crüe album fogta meg a Hammerfall legénységét, melyekben James Micheal nem csupám producerként, de zeneszerzőként is közreműködött. Ez és az a tény, hogy a Hammerfall már 2002 óta állandó kollegákkal dolgozik szükségessé tett egy kisebb vérfrissítést a folymatokba. Reményeik szerint csakúgy, mint Charlie Bauerfeind esetében, most is egy pozitív irányú fenékbebillentésként fog hatni a váltás, így téve csiszoltabbá az új HammerFall műveket.

Az énekes, Joacim Cans még egy fontos aspektust emelt ki: James Micheal az egyik kedvenc énekese is többek között a SIXX:AM-ben elkövetett fantasztikus szereplése miatt. „Nem csak maga az album mindenidők egyik legjobban kimunkált darabja, de James alakítása is olyasmi, amire kevesen képesek manapság.” Így James az igazán tökéletes választás, ha Joacim még valakitől valamit tanulni akar…

Az egyenlőre anonim korong előreáthatóan Európaszerte 2011 május 20-án kerül a boltokba.