Sasvári Sándorral lánya még Lady Gaga zenéjét is megkedveltette

Sasvári Sándor hosszú évtizedek óta bizonyítja, hogy milyen sokoldalú tehetség. Számos nagysikerű színházi darabban láthatjuk a mai napig, ám emellett a zenéléssel és a lovaglással is aktívan foglalkozik. Léna lánya is örökölte a zene és az éneklés iránti rajongást: édesapjával már duetteztek is együtt a nagyérdemű előtt. A Sláger Híradóban további kulisszatitkokat árultak el a közös munkáról.

Sasvári Sándor kiskora óta rajong a zenéért, és ezt lánya, Léna is örökölte. Olyannyira, hogy ugyan még tizenhét éves sincs, de már komolyabban foglalkozik az énekléssel „Két éve énektanárhoz jár, képzi magát. Már kiskorában kiderült, hogy jó a hallása, szép a hangja és pontosan tartja a ritmust. Támogatom nagyon őt, mert szerintem nagyon tehetséges” - mesélte a büszke édesapa, aki azt is elárulta: közös kedvencük Barbra Streisand, ám olyan előadók számait is szinte kívülről fújja már, amelyekről korábban ezt el sem tudta volna képzelni. „Léna által ismertem és szerettem meg például Adelet, Pinket, Beyoncét, Bruno Marsot vagy épp Lady Gagát. Persze én is próbálom befolyásolni őt, és megmutatni neki az igazán jó muzsikát, illetve a minőségi művészetet. Léna zenei érdeklődése az enyémhez hasonlóan széles körű – például hallgat jazzt is, voltunk már együtt Michael Bublé koncerten.  Amikor együtt utazunk rendszeresen Streisand lemezeket hallgatunk.”

A művésznek gyerekként nővérével együtt az egyik kedvence Carole King You've Got a Friend című szerzeménye volt. A slágert azonban manapság már lányával énekli együtt – legutóbb egy miskolci fellépés alkalmával duettben adták elő a dalt. A művész egyébként Lénát a színház világával is már korán megismertette. „Pici kora óta jár az előadásaimra. Például az Operaház Fantomját - amelyben a Fantomot alakítom - és a Mamma Miát! is jó sokszor látta már. Egyébként az utóbbi darab 100. előadása épp most volt, amelyben Sam Carmichaelt alakítom” – árulta el Sasvári, aki azt is bevallotta: az elmúlt negyven évből nagyon nehéz kiválasztania a kedvenc szerepeit. „Az nagyszerű élmény volt, amikor a Jézus Krisztus Szupersztár 1986-os magyarországi ősbemutatóján Jézus szerepét alakíthattam. Ezt követően még tizenegy évig szerepeltem a darabban, aminek minden pillanata fantasztikus volt” – nosztalgiázott a művész.