Puskás Peti hajnali négykor az őrületbe kergette a szomszédokat

A héten a népszerű The Biebers tagjait vitte el Garami Gábor egy kőrre, hogy titkaikról faggassa a Puskás testvéreket. A Class Utasban arról beszélgettek, minek hatására alakult a zenekar, milyen zenei mintát hozott otthonról Peti és Dani, és az is kiderült, milyen különleges körülmények között született a "Sorry" című sláger.

Ezen a héten a The Biebers tagjai voltak Garami Gábor vendégei, azaz Puskás Peti, Puskás Dani és Emota Bálint "taxizott" együtt a ClassFm népszerű videoblogjában. Peti 2005-ben mutatkozott be először egy tévés tehetségkutatóban, ám kevésnek érezte a szólókarrier lehetőségét, így új kihívást keresett magának.

"Már nagyon régóta szerettem volna egy olyan zenekart, amiről az emberek nem tudják, kik zenélnek benne, fogalmuk sincs a tagok kilétéről, tulajdonképpen egy "side projectként" működik. Kapóra jött, hogy Dani már zenélgetett, így elkezdtünk közösen dalokat írni, és megszületett a Biebers. - mesélte a zenekar frontembere, Puskás Peti, aki azt is elárulta, milyen a kapcsolata testvérével és honnan hozták magukkal a zene szeretetét.

"Míg a zenekarban Dani csendestárs, és én vagyok a frontember, addig gyerekkorunkban nem így alakult a felosztás: a korkülönbség elég nagy volt, de mostanra beértük egymást, vannak közös témáink. Régen szegény Dani volt az áldozat, én pedig a főnök." - nevetett Peti. "A zenei háttér pedig adott volt, a nagyszüleink és szüleink is színészek, édesanyám balettművész, tőle a klasszikus zene iránti rajongást kaptuk, míg apa a keményvonalas Led Zeppelin rajongói oldalt képviselte." - tette hozzá Puskás Peti.

Peti a Biebers dalait angolul írja, volt angol szakosként élvezi, ha szövegírás közben pöröghet, gondolkodhat, fordíthat. Úgy véli, ha az ember angolul kezd el dalszöveget írni, akkor csak ezen a nyelven szabad közben halandzsázni, mert a bekerülő magyar szavak megboríthatják a szöveg gondolatmenetét, és nem lesz logikus a dal szövege. "Angolt és magyart sosem szabad összekeverni egy szövegben, arról nem beszélve, hogy olyan szavak is előkerülhetnek ilyenkor az agyunk mélyéről, amiről nem gondolkodtuk volna, hogy egyáltalán ismerjük. Így keletkezett a "Sorry" című számunk is. Egyszer egy bárból hazaérve, hajnalban még kiálltam az ablakba gitározgatni. Négy akkord és egyetlen szó volt meg a dalból: "Sorry, so sorry…nananana" és akkor beugrott: "collapses on us" - így hallgatta az egész ház hajnal négykor az éneklésem. Szerintem ez egy nagyon király pillanat volt" - nevetett Peti.

Hogy érzik magukat a többiek, amikor Petinek szabadnapja van? Hogyan viszonyul a zenekar többi tagja Peti főnökségéhez? Kiderül a Class Utas legújabb adásából, amely elérhető a leghallgatottabb rádió Facebook oldalán és a www.classfm.hu-n.