Nejlonharisnyával a fején parádézott Odett

Ezen a héten Odett ült be Garami Gábor mellé a Class Utas autójába, az énekesnő arról is mesélt a műsorvezetőnek, amikor kisgyerekként elveszett a Sziget Fesztiválon. A ClassFM videoblogjában kiderül az is, hogy énekesi karrierje előtt mivel foglalkozott, és zavarba jön-e, ha meghallja saját dalait.

Ezen a héten a fiatal énekesnő, Odett volt Garami Gábor nagysikerű webes sorozatának vendége, a sztár a 2000-es évek elején, 17 évesen tűnt fel először egy tehetségkutatóban. Az énekesnő azóta felnőtt, és a Class Utasban elmesélte, mára teljesen kiforrott stílussal rendelkezik. Régebben azonban voltak csatái a szülőkkel az öltözködés terén. "Anyukám is nagy "ruhazsonglőr" volt, és emlékszem, már 2-3 éves koromban megvolt az első vitánk: télen egy szál pólóban szerettem volna kimenni játszani, egy nejlonharisnyával a fejemen, két szára volt a két copfom. De később, a tinédzser éveim során még biztosítótűt is szúrtam a fülembe" - mesélte az énekesnő, aki később stylistként is dolgozott. Stílusérzékét azóta a koncertek alkalmával is kamatoztatja, ő felel többek között a színpadi látványtervért, és a fellépőruháit is saját maga válogatja össze.

Odett számára nem volt mindig teljesen magától értetődő a zenész élet, ahogy ő fogalmaz "Éppen annyira volt magától értetődő, mint amennyire nem." Édesapja Müller Péter Sziámi zenekarában volt gitáros, és ahová csak lehetett, magával vitte a kislányt. Odett így többek között a legelső Sziget Fesztiválon is ott volt 1993-ban, ahol az alig ötéves kislány bizony egy pár percre elveszett. "Egyszer csak azt vettem észre, hogy sem anyukám, sem a testvérem nincs mellettem. Nem estem kétségbe, mivel apa a színpadon volt, gondoltam, ha őt látom, nem lehet nagy baj, előbb-utóbb lejön és megkeres" - árulta el Garami Gábornak a vagány énekesnő, aki természetesen gyorsan visszakerült szülei mellé.

Odett azt is bevallotta a műsorvezetőnek, korábban előfordult, hogy zavarba jött a saját dalaitól. "Kifejezetten szégyenlős voltam, ha meghallottam nyilvános helyen magam, képes voltam azonnal kikapcsoltatni a zenét, és legszívesebben elbújtam volna a napszemüvegem mögé. Mostanában sokat javult a helyzet, de azért néha még "begyöngyözik" az orrom, ha meghallom a saját dalom" - nevetett a fiatal sztár.

Melyik korba utazna vissza szívesen Odett, ha megtehetné? Mi számít értéknek az énekesnő számára a mindennapjaiban, amit megpróbál beleszőni a dalszövegeibe? Volt-e acélbetétes bakancsa? Kiderül a Class Utas legújabb adásából, amely elérhető a Class FM Facebook oldalán és a  www.classfm.hu-n.