Nagy-Szín-Pad!

2014 májusában egyedülálló zenei versenyt indít útjára a VOLT Produkció és az MTVA. Az esemény - az alapítók szándéka szerint - már rövid távon is nagy hatással lehet a hazai popszakmára. A szervezők hangsúlyozzák: a Nagy-Szín-Pad! nem egy újabb tehetségkutató, azon 15, a hazai popszakma fontos szereplői által kiválasztott, országosan ismert és sikeres produkció lép színpadra. A meghívottak – legfőképp a győztesek – a következő egy évben jelentős támogatásra számíthatnak a Petőfi Rádió részéről, továbbá főszereplőként vehetnek részt a VOLTon, a Szigeten és a Strand fesztiválon valamint videóklipet és turnétámogatást is kapnak. A „Nagy-Szín-Pad!” főszponzora az OTP Junior, amely a versenyt követően egy ötállomásos országos turnét is támogat.

„Nagy-szín-pad - Nagy-szín-pad!” – skandálja a közönség, amikor egy zenekart megszeret, felfedez magának, és egyben arra buzdítja az adott fesztivál szervezőit, hogy a jelenleginél jobb helyen és időpontban léptesse fel őket legközelebb...

Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, a „Nagy-Szín-Pad” verseny ötletgazdái, több hazai fesztivál főszervezői meghallották a közönség szavát. „Fesztiválszervezőként több mint két évtizede közvetlen közelről figyeljük a hazai popszakma működését. Azt látjuk, hogy idehaza – megfelelő infrastruktúra hiányában - nagyon lassan jut el egy-egy zenekar a klubos működéstől az igazi ismertségig. Jól mérhető ez a fesztiválok programján, ahol a nagyobb színpadok fő fellépői hosszú évekig állócsillagok, ritkán ér el egy-egy új produkció önerőből arra a szintre, hogy több ezres rajongótábort mondhasson magáénak” – mondta Lobenwein Norbert. „Fel kellett ismernünk, hogyha változtatni szeretnénk ezen, össze kell fognia azoknak, akik idehaza „erőt” képviselnek. Fesztiváljaink összesen közel egymillió fiatalt érnek el egy évben, a Petőfi Rádió pedig az utóbbi évek legfontosabb trendformáló médiuma lett. Az MTVA vezetői azonnal igent mondtak a megkeresésre és hónapok óta együtt dolgozunk a Nagy-Szín-Pad! megvalósításán. Biztosra vesszük, hogy velük közösen valóban gyorsan, akár pár hónap alatt is jó eredményt érhetünk el” – tette hozzá mondta el Fülöp Zoltán a VOLT Produkció másik vezetője.

A NAGY-SZÍN-PAD! verseny célja nem a tehetségek felkutatása, hanem az, hogy már működő, saját dalokkal és saját programmal koncertező, népszerű zenekarokat “fedezzen fel”, pontosabban a jelenleginél jóval nagyobb, tényleges ismertséghez és rajongótáborhoz segítse őket.

„A szervezők szándéka egyezik a Petőfi Rádió küldetésével. Gyakori visszajelzés felénk, hogy amióta a Petőfi Rádió nagy hangsúlyt fektet a hazai zenekarok bemutatására, sokan nekünk is köszönhetik a nagyobb ismertséget, a nagyobb sikereket. A Nagy-Szín-Pad! versennyel hagyományt szeretnénk teremteni. A legfontosabb fesztiválokkal együttműködve azt reméljük, minden évben hozzásegíthetünk egy-egy - vagy akár több - arra érdemes produkciót a befutáshoz. Ennek érdekében május 1-től a verseny végéig a Nagy-Szín-Pad! résztvevői lesznek a Petőfi Rádió főszereplői és számos, igazán értékes díjat az MTVA biztosít a résztvevőknek.” – mondta el Horváth Vanda, a Petőfi Rádió főszerkesztője, és az m2 intendánsa.

Dr. Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója hozzátette: „A Nagy-Szín-Pad! egy valóban hiánypótló kezdeményezés, amelyhez örömmel kapcsolódott az MTVA. Az elődöntőket és a döntőt az m2 csatornán élőben, a Petőfi pedig csúsztatott élőben közvetítjük, emellett a győztesek kiemelten lesznek jelen a jövőben a Petőfi Rádió programjában.”

A Nagy-Szín-Pad! főszponzora az OTP Junior. „A verseny azokat a produkciókat támogatja, amelyek már önerőből eljutottak egy bizonyos szintre, de fontos, hogy még többen felfigyeljenek rájuk, segítsenek nekik. Az OTP Junior az elmúlt évek során olyan tehetségeket támogatott, akik példaképek lehetnek a mai fiatalok számára, ezzel buzdítva őket arra, hogy merjenek küzdeni az álmaikért. A támogatottaink között szereplő Punnany Massif már bizonyított. Most itt a lehetőség, hogy új zenekarok lépjenek a nyomdokukba. Szeretnénk, ha minél többen megismernék és felfedeznék a 15 zenekart, ezért inspiráló példájukat a Facebook oldalunkon szervezett szavazással és ősszel egy ötállomásos országos koncertturnéval ismertetjük meg a nagyközönséggel.” – mondta Dolezsai Gergely, az OTP Bank marketingkommunikációs osztályvezetője.

Ki léphet fel a Nagy-Szín-Pad!-on?

A Nagy-Szín-Pad! szervezői a hazai popszakma 100 fontos képviselőjét kérték fel, hogy jelöljenek olyan zenei produkciókat, amelyekről azt gondolják, érdemesek arra, hogy igazán komoly segítséget kapjanak a legfontosabb médiumoktól és fesztiváloktól. A jelölés várakozáson felüli érdeklődés mellett zajlott: 55 hazai zenész, rendezvényszervező, producer, újságíró, zenei szerkesztő és más szakemberek összesen 170 produkciót jelöltek, közülük a 15 legtöbb jelölést kapott előadót és zenekart hívták meg a versenyre. Mindegyikük azonnal igent mondott és örömmel fogadta a kezdeményezést.

2014-ben a Nagy-Szín-Pad! verseny résztvevői:

Blahalouisiana, Carbovaris, Cloud 9+, DENIZ, Elefánt, Halott Pénz, Hangmás, Ivan & the Parazol, Manoya, Mary Popkids, Odett, Óriás, Szabó Balázs Bandája, Turbo, We are Rockstars – mozgóképen ITT: http://youtu.be/1TNkVzcwvD8

Hogyan zajlik a verseny?

Május 20-21-22-én a budapesti Akvárium Klubban zajlanak az elődöntők – ahova, valamint a döntőre, az OTP Juniorosok 30%-os kedvezménnyel vehetnek jegyet -, amelyeken fordulónként 5-5 produkció, egyenként 15 perces, élő koncertet ad. A műsort az m2 élőben közvetíti, de a www.nagyszinpad.com oldalon ugyancsak élőben lesz látható és hallható a program, a Petőfi Rádió pedig még aznap este műsorra tűzi a teljes koncertfolyamot. Az egyes fordulók kezdetétől 72 órán át szavazhat a közönség az OTP Bank Facebook oldalán, az Instagrammon keresztül és emelt díjas SMS-ben. Az elődöntők eredményét május 26-án reggel a Petőfi Rádió adásában hirdetik ki, az első 5, legtöbb szavazattal bíró produkció vesz részt a döntőn, amelynek június 1-jén, vasárnap este ugyancsak az Akvárium Klub ad otthont.

Hogyan lehet szavazni?

A szervezők számára fontos, hogy a résztvevők és a közönség egyaránt átlátható és élvezetes formában mutathassa ki rajongását. A verseny honlapján  (nagyszinpad.com) három platform áll a szavazók rendelkezésére:

A Nagy-Szín-Pad! főszponzora, az OTP Junior egy Facebook-alapú applikációt hozott létre, ahol a saját profiljával minden felhasználó csak egyszer szavazhat, de akár több produkcióra is.

Az Akvárium Klub stratégiai partnere, a Telekom lehetővé teszi az élmények megosztását a verseny során, és ezzel is szavazhat mindenki a kedvenc produkciójára.  “A Telekom által támogatott instagrammos szavazás során selfie-ket fogunk kérni a rajongóktól” – mondta Rózsa Iván, a Telekom kommunikációs igazgatója. „A zenekaroknak segítünk nagy példányszámban létrehozni a rájuk leginkább jellemző szimbólumot, kabalát, melyeket ők kiosztanak rajongótáboruknak a koncerteken illetve saját felületeiken – utóbbi esetben letölthető formátumban” – tette hozzá. Az üzenet: minél több helyre fotózzák oda a rajongók a kabalákat, annál nagyobb az esélye, hogy kedvenc zenekaruk a Nagyszínpadon is ott lesz. A végeredmény minden zenekar számára egyedi lesz: a saját szimbólumuk a lehető legtöbb helyen és a legkülönbözőbb formában.

A szavazás a zenekar nevének és a #nsz hashtag megjelölésével történik, melyet a rendszer szűr, a képek pedig folyamatosan moderálásra kerülnek.  A szavazás során egy user egy nap maximálisan 5 hashtagelt fotóját tekintik érvényesnek. “A jóváhagyott képek a Telekom y2014.hu microsite-jára kerülnek ki, ahol lehetőség lesz zenekaronként böngészni a képeket” – mondta a kommunikációs igazgató.

Szavazni sms-ben is lehet az egyes produkciók kódjával. Az sms-szavazásból származó bevételt a szervezők a versenyzők díjazására fordítják, a Telekom közreműködésével.

Mit nyernek a győztesek?

A Nagy-Szín-Pad! verseny igazi “erejét” a mögötte álló szervezői és szakmai csapat és a rendelkezésükre álló felületek adják. Bár a verseny 15 résztvevője eleve gyakori vendég a legfontosabb hazai fesztiválokon, arra csak ritkán van lehetőségük, hogy kiemelt műsorsávban, akár nagyszínpadon szerepeljenek. A szervezők azt remélik, hogy a Nagy-Szín-Pad!-hoz kapcsolódó kiemelt figyelem, az előadók jelentős számú médiaszereplése azt eredményezi majd, hogy nyárra a mostaninál is sikeresebb, igazi közönségkedvencek lépnek majd fel szerte az országban. Gerendai Károly, a Sziget főszervezője is üdvözölte a Nagy-Szín-Pad! kezdeményezést. „A legtehetségesebb hazai zenekaroknak mindig is igyekeztünk teret biztosítani, de a Sziget a fellépőknek egyben arra is lehetőséget kínál, hogy a külföldi közönség és a szintén nagy számban jelenlévő nemzetközi sajtó is felfigyelhessen rájuk” – mondta el Gerendai, aki a Szigeten több, főműsoridős helyet ajánlott fel a verseny legjobbjainak.

Fellépések:

1.    Az első öt helyezett a VOLT Fesztivál nyitónapján, az OTP Bank – Petőfi Rádió Színpadon ad koncertet;
2.    A verseny győztese a VOLT Fesztiválon az Arctic Monkeys előtt a Telekom Nagyszínpadon lép fel;
3.    A legjobb helyezettek a Sziget Fesztiválon a Petőfi Rádió – VOLT Fesztivál színpadon co-headlinerként szerepelnek;
4.    A tíz legsikeresebb produkció a STRAND – Nagyon Zene Fesztiválon ad koncertet, a legsikeresebbek nagyszínpadon, kiemelt műsorsávban;
5.    A verseny résztvevői egész nyáron számos helyen fellépnek a Nagyon Balaton eseménysorozat egyes állomásain;
6.    A verseny legjobbjai az OTP Junior jóvoltából ősszel ötállomásos országos turné keretében Magyarország legjobb klubjaiban - “minifesztiválok” keretében - lépnek fel;
7.    A Sziget Szervezőiroda vállalta, hogy az első 3 helyezett számára külföldi fesztiválmeghívásokat szervez.

Média:

8.    Az MTVA egész éves kiemelt játszást biztosít a verseny résztvevőinek;
9.    A programban részt vevő zenekarok koncertjeinek promóciója az MTVA csatornáin;
10.    A fellépők folyamatos jelenléte a Petőfi Rádió műsoraiban;
11.    A fellépők meghívása az Akusztik és az Eleven című koncertműsorokba;
12.    Az MTVA valamennyi fellépő számára - vágott formában - rendelkezésre bocsátja a Nagy-Szín-Pad! koncertek felvételeit.

Egyéb:

13.    További két produkció 1-1 millió Ft-os videoklip támogatásban részesül;
14.    A győztes produkció 1 millió Ft-os próbaterem-támogatásban részesül.

A szervezők további jutalmakat is terveznek a verseny résztvevőinek.

A fellépők bemutatása:

Blahalouisiana
A hatvanas évek előadói és a kortárs amerikai dalszerzők által inspirált, blues-os, country-s elemekből építkező Blahalouisiana 2012 nyarán alakult a nagykiadós Jacked legénységéből. A karakteres hangú énekesnő, Schoblocher Barbara által vezetett együttes már több, mint ötven koncerten van túl, fellépett az MR2 Petőfi Akusztik műsorában, a VOLT-on, és szerepelt már többek között a legkedveltebb magyar bandák társaságában, sőt, nemrégiben a világhírű Morcheeba előzenekaraként is bizonyítottak a Petőfi Csarnokban.

Carbovaris
Négy, az ezredfordulós indie hullámon nevelkedett fiatal alkotja a Carbovaris zenekart. Stílusuk gyökerei a kilencvenes évek britpopjához, illetve a hatvanas évek mod-mozgalmához nyúlnak vissza, míg korai anyagaik nyersebb, punkosabb hangzását némiképp a Placebóra emlékeztető csilingelős, visszhangos gitárok, illetve skás, helyenként funkos lüktetésű indie pop dalok váltották fel. Az öt éve aktív indie-kvartett fennállásának rövid ideje alatt fontos sikereket könyvelhetett el és jelenleg második nagylemezén dolgozik.

Cloud 9+
Élőhangszeres rockot hip-hoppal valamint drum'n'bass és dubstep elemekkel keverő, öttagú, budapesti formáció. Energikus, robbanékony és ultramodern rockstepjükkel bő egy évvel ezelőtt robbantak be a hazai könnyűzenei univerzumba. Megjelenésük felüdülést hozott az izgalmas koncepciókra éhező hazai közönség számára. Köztudott, hogy élőben mindig hatalmas bulikat vezényelnek le, 2013-ban számtalan emlékezetes fellépésük volt és meghódították a budapesti, illetve a vidéki közönséget egyaránt.

DENIZ
DENIZ a hazai hip-hop és könnyűzenei színtér különleges színfoltja. A Petőfi Rádió egyik kiemelt előadója, állandó szereplője a zenetévék játszási listájának. Klippjei már több mint tízmillió megtekintést tudnak maguk mögött a világ első számú videómegosztóján, a YouTube-on, több videója az ország legnézettebb klipjei közt szerepel. Tartalmas szövegeivel kortól és nemtől függetlenül éreznek együtt tízezrek. Szóló előadóként, élőzenekarral, és DJ-s formációjával egyaránt bevette már hazánk kisebb és nagyobb színpadait.

Elefánt
Az öttagú budapesti együttes zenéjét nehéz kategorizálni. Jellemző rá a háromnegyedes lüktetés, a lágy melankólia és a kirobbanó energikusság egyaránt, hol gipsy-punk, hol pszichedélia, hol elektronikus műfajokból derengő elemek bukkannak fel benne. Stílusjegyek terén lehetetlen megnevezni egyet, így talán a korlátok nélküliség a legfontosabb ismérvük. Ennek megfelelően dalaikat sajátos, meghatározhatatlanul vonzó atmoszféra lengi körül, amit a kreatív zenei megoldások és a különleges dalszövegek tesznek igazán egyedivé. Koncertjeiken a csukott szemmel bólogató, táncolva ugráló, és az első sorokban üvöltve énekelő rajongók egyaránt megtalálhatóak, de a slam poetryre fogékony közönséget is megnyerte produkciójuk.

Halott Pénz
A pécsi csapat zenéje távol esik mindentől, amit hazánkban hagyományos értelemben a hiphophoz kapcsolnak. A bólogatós ütemek mellé gyakran kapunk gitár riffeket, a szövegekben pedig hiába keresnénk a pofánvágós keménykedést, helyette azonban van bőven rímbeszedett társadalmi valóság és intelligens humor. Fekete napszemüvege mögött 2004-ben talált rá a pécsi TV-torony árnyékában a Halott Pénz névre, de az első album csak 2009-ben látott napvilágot Fejjel Lefelé címmel. Majd 2013 őszén - már egy teljes zenekarral a háta mögött - mutatta be új, Szólj anyunak, hogy a városban vagyok című lemezét, rajta olyan slágerekkel, mint a Feneked a gyengém, a Hello lányok, vagy az Ugyanúgy hallasz.

Hangmás
Funeral partyk, végtelen éjszakák, szuggesztív színpadi megjelenés, zaj és káosz, amit kimért és merev dallamok váltanak. Szokatlan effektek, sodró dob-basszus ütemek, karcos gitárok és szőnyegszintetizátor. Zenéjükben felfedezhető a disco-electro-punk hármas, a korai new wave és a garázs-rock is, mindezek tetejében pedig ott vannak az énekes-frontember, Minda Endre szlogenszerű szövegei. Ez, a már negyedik stúdióalbumánál tartó Hangmás világa.

Ivan & The Parazol
A 2010 elején alakult Ivan & The Parazol egy öttagú rock'n'roll formáció. Ízig-vérig modern, a huszonegyedik század követelményeinek száz százalékig megfelelő beat zenéjük a hatvanas-hetvenes évek new wave irányzataiból nyeri erejét. Minden jelentős hazai fesztiválon megfordultak már, komoly rajongótáborral zúznak a pesti és vidéki bulikon, nevüket külföldön is ismerik, felléptek már a Deep Purple előtt, valamint ők jegyzik az idei Sziget himnuszát.

Manoya
Hodosi Enikő, a Neo zenekar énekesnőjeként befutott underground díva szólóprojektje. Manoya dalai alternatívát kínálnak a mai zenei világ gyakran felszínesen harsány popkultúrájával szemben és felkínálják vagy épp követelik a felszabadító elmerülést. Zenéjében gyönyörködtető változatosság mutatkozik meg. A tizenegy dalból álló - tavaly Fonogram-díjjal kitüntetett - bemutatkozó albumán, a Hundred Arms-on, akusztikus hangok keverednek a legkülönfélébb elektronikus elemekkel, dzsesszes, illetve hip-hopos motívumokkal, valamint hétköznapi és mesterségesen előállított zajokkal, de a legfontosabb összetevő mégis Enikő sajátos énekhangja és sajátos életfilozófiáról árulkodó szövegei.

Mary Popkids
Jövőzenét játszanak, kötetlen stílusukra a soul, a funk és a különféle elektronikus zenei hangminták keveredése jellemző, céljuk pedig nem is lehet más, mint a világ meghódítása, vagy az ő szavaikkal élve: a világdomináció. A egyedien laza és lazán egyedi formációban mindenki képzett zenész (vagy nindzsa), koncertjeiken közönségük felváltva adja át magát az őrületnek és küzd patakokban folyó örömkönnyeivel. 2014 áprilsában jelent meg 'The Blue Inside' c nagylemezük.

Odett
Polgár Odett üdítő jelenség a hazai pop-palettán. Megnyerő személyiség, csodálatosan szabad szellem, egyedi hangú és karakterű énekesnő, profi előadói képességekkel megáldva. Arra született, hogy diktálja a divatot, kiváló zenészekkel közreműködve építi szólókarrierjét és szemtelenül fiatalon jelentős sikereket ért már el. Most áprilisban jelent meg új nagylemeze, a Csillagtérkép, mely eddigi legérettebb munkája.

Óriás
A magyar rockszíntér egyik rendkívüli színfoltja az odalépős, mégis fülbemászó gitárzenében utazó Óriás. Az egyedi karakterrel bíró alternatív rockbanda eddig három nagylemezt és ugyanennyi kislemezt jelentetett meg. Ötletes klipjeik mellett olyan szerethető ötletek birtokosa a zenekar, mint a Csomagolj Óriást! projekt. Jelenleg újra trióként dolgoznak hamarosan megjelenő új albumuk dalain. 

Szabó Balázs Bandája
Szabó Balázs igazi modern polihisztor: dalszerző-énekes, multiinstrumentalista, bábszínész és mesemondó. 2009-től már saját bandája élén énekel, gitározik, hegedül és kavalozik. Miközben gyerekkori álmát váltja valóra, rendszeresen él két másik hivatásának - a táncháznak és a bábszínészetnek. 2014-ig bezárólag a magyar népzene, a rock, a blues és a funk határvidékein mozgó Szabó Balázs Bandája eddig két lemezt, a Megcsalogatót és a dupla Átjárókat jelentetett meg. Három év után idén márciusában egy teljesen új dalokból álló nagylemezt adtak ki, Élet elvitelre címmel.

Turbo
A grunge, progresszív és garage jegyekkel bíró Turbo 2005-ben született az alapító tagok közös rock and roll iránti szereleméből, majd gyorsan a hazai könnyűzenei színtér egyik legszínvonalasabb produkciót nyújtó, közkedvelt rockbandájává nőtte ki magát. A külföldön is többször megfordult, kiváló zenészeket felvonultató banda karakteres stílusa saját védjegyükké vált az évek során. 2014 tavaszán jelent meg harmadik, Pentagram címet viselő nagylemezük.

We Are Rockstars
Nem kevés önbizalomról és ambícióról árulkodik, ha egy hazai zenekar We Are Rockstars néven vadászik hírnévre. A 2009 óta aktív, elektronikus rockot játszó budapesti We Are Rockstars alapító tagjai - Ligeti Gyuri (Žagar, ex-Puzzle), Faragó Tamás (Nemjuci, Dictator & Hussar, ex-Puzzle) és a számos hazai indie zenekart megjárt Kovács Csaba - azonban olyan őszinte fazonok, kiknek egészséges önbizalma soha, semmilyen körülmények között nem vált ki ellenszenvet a közönségből. Miért is? A válasz a lehető legegyszerűbb: produkciójuk olyan erős, lendületes és profin kidolgozott, hogy aki nem a név alapján ítél elsőre, hanem hallotta már valamelyik dinamikus és szuggesztív slágerüket, pláne látta őket élőben, egy pillanatra sem kérdőjelezi meg rocksztár státuszukat.