Michael Jacksontól tanult táncolni Walkó Csaba

Ezúttal Walkó Csaba, a Compact Disco zenekar énekese volt a Class Utas vendége, a csapat frontembere a Class FM népszerű webes sorozatának új epizódjában részletesen mesélt a gyerekkoráról. Az adás során kiderül, hogy a 80-as évek melyik sztárjába volt szerelmes, ki volt az, akit az iskolában utánzott és mikor írta élete első zeneművét.

A Class Utasban hétről hétre a legnépszerűbb hazai előadók utaznak együtt Garami Gáborral, és olyanokat árulnak el magukról, amiket csak kevesen tudnak róluk. Ezen a héten Walkó Csaba, a Compact Disco zenekar frontembere ült be a népszerű rádiós mellé. Csaba először gyerekkori élményeiről mesélt: „Óriási Michael Jackson rajongó voltam az iskolában, azzal szórakoztattam a többieket, hogy felálltam az asztalra, és a Bad című számot énekeltem, sőt, még Jacko jellegzetes „moonwalk” táncával is megpróbálkoztam - bár leginkább csak hátrafelé sétáltam” – nevetett Csaba, de hozzátette, hogy nem csak Jacksonért rajongott: „A Queentől is nagyon szerettem a We Will Rock You-t, amit halandzsázva énekeltem. Ez a szokásom a mai napig megmaradt, hiszen ha írok egy számot, akkor még mindig angol halandzsával veszem fel a dallamot.”

Hiába az egyik legnépszerűbb hazai elektronikus zenekar frontembere, Csaba a Compact Disco előtt a hangszeres zenei műfajok rabja volt: „Tízévesen szereztem az első zongoraművemet, Chopin hatására. Aztán dobolni kezdtem, és volt rockbandám, sőt, még punkzenekarom is. A bátyám keze is benne volt a dologban, ő olyan zenéket hallgatott, mint a Faith No More, vagy a Pearl Jam.”  Bármennyire is szerette a gitárzenét, Csaba végül nem kerülhette el a „sorsát”: „Végül összebarátkoztam Lotfi Begivel és Pál Gáborral, akik már akkor elektronikus zenekarok tagjai voltak. Azonnal egy hullámhosszra kerültünk, sőt írtunk is egy dalt. Már akkor tudtam, hogy ezt a projektet folytatni kell” – mesélte Csaba.

Melyik 80-as évekbeli videoklip szereplőjébe volt szerelmes Walkó Csaba? Mit tenne, ha visszautazhatna egy időgéppel az 1940-es évekbe? És mi az első dolga, ha meghallja a saját dalait a rádióban? Kiderül a Class Utas legújabb adásából, ami elérhető a Class FM Facebook oldalán és a www.classfm.hu-n.