Keresztanya lesz Taylor Swift

Tayloe Swift InstagramElőkelő helyen debütált a Class40-en Taylor Swift vadonatúj felvétele a Style, a népszerű énekesnő ráadásul a magánéletében is váratlan örömök elé néz: rövidesen barátnője babájának keresztszülője lesz. Ariana Grande azonban épp csak túlélte sikerdala előadását, a sztárt ugyanis váratlan baleset érte.

Taylor Swift Style című felvétele még csak a héten debütált a Class40 slágerlistáján, a gyönyörű hangú énekesnő újdonsága azonban máris előkelő helyen áll. A szőke szépség közösségi oldalán jelentette be, hogy Jaime King második babájának keresztanyja lesz. „Találjátok ki, hogy ki lesz ennek az apróságnak a keresztanyja…” – írta a helyes kép mellé, amelyen barátnője gömbölyödő pocakját fogja. A szerencsés baba mindenben számíthat majd az énekesnő támogatására: „Taylor örökké vigyázni fog rád” – ígérte a csöppségnek édesanyja.

A hét másik nagy győztese Ariana Grande Love Me Harder című sikerdala, amelynek legutóbbi élő előadása során az énekesnőt váratlan baleset érte. Ariana élete a koncertje kellős közepén került veszélybe egy meghibásodott felvonó miatt. A Honeymoon turné kansasi állomásán a 21 éves sztár vadonatúj dalát énekelte, amikor az őt magasba emelő lift vízszintesbe fordult és ő kis híján kiesett belőle. „Majdnem meghaltam” – nyilatkozta az események kapcsán Ariana, aki a szorult helyzetben is profikhoz méltóan viselkedett és folytatta produkcióját. A Love Me Harder a Class FM slágerlistáján már a 12. pozíciót tudhatja magáénak.

Ellie Goulding Love Me Like I Do című felvétele továbbra is töretlen népszerűségnek örvend, újabb 17 helyet javítva első helyen végzett a Class40 slágerlistáján és ezzel másodszor is a hét nyertese lett. A szürke ötven árnyalata című film betétdalaként ismertté vált romantikus felvétel a magyar hallgatók szívébe is belopta magát, a film legszexibb jeleneteit tartalmazó videoklipet pedig már több mint 107 milliószor látták.

 

hely mozgás előadó cím
40 esik Sam Smith Restart
39 esik Gorgon City Feat. Jennifer Hudson Go All Night
38 áll!! Wellhello  Rakpart
37 esik Meghan Trainor All About That Bass
36 esik Calvin Harris Feat. Ellie Goulding Outside
35 esik Tokio Hotel Love Who Loves You Back
34 áll!! Ella Eyre Comeback
33 esik Maroon 5  Animals
32 ÚJ!! The Weeknd Earned It (Fifty Shades Of Grey) 
31 esik Take That These Days
30 esik Clean Bandit Feat. Jess Glynne Real Love
29 esik Ella Henderson Yours
28 ÚJ!! Taylor Swift Style
27 javít Imagine Dragons I Bet My Life
26 esik Hooligans  Paradicsom (Lotfi Begi Remix)
25 esik Cobra Starship Feat. Icona Pop Never Been In Love
24 javít Rihanna & Kanye West & Paul McCartney FourFiveSeconds
23 esik Caramel Még egyszer 
22 javít Alesso Feat. Tove Lo Heroes (We Could Be) 
21 javít Pitbull Fea. Ne-Yo Time Of Our Lives
20 javít Kwabs Walk
19 javít Halott Pénz Valami van a levegőben
18 esik One Republic  I Lived
17 esik Fritz Kalkbrenner Back Home
16 javít Takács Nikolas Telihold
15 esik Parra For Cuva Feat. Anna Naklab  Wicked Games
14 esik Rae Morris Under The Shadows
13 javít Meghan Trainor Lips Are Movin
12 javít Ariana Grande, The Weeknd Love Me Harder
11 esik Magna Cum Laude Te, a hőmérséklet és én 
10 esik Hozier Take Me To Church
9 esik The Script No Good In Goodbye
8 esik David Guetta Feat. Emeli Sandé  What I Did For Love
7 javít  Compact Disco  Te meg Én
6 javít Maroon 5 Sugar
5 javít Sia  Elastic Heart
4 esik Sam Smith  Like I Can
3 javít The Avener Fade Out Lines
2 áll!! Mark Ronson Feat. Bruno Mars  Uptown Funk
1 javít Ellie Goulding Love Me Like You Do