Kelemen Kabátban a Gellértben

Hamarosan új lemezzel rukkol elő a hazai pop szcéna talán legtalányosabb nevű sikerzenekara, a Kelemen Kabátban. Az új hanganyag egyik slágervárományos dalát azonban a hivatalos megjelenés előtt majd' két héttel - élőben először - a patinás Gellért Szálló falai között hallhatjuk november 12-én, a Márton napi Borfesztiválon.

Új borok mellé vadonatúj zenét is kínál a Gellért Szálló Márton napi Borfesztiválja. Az izgalmas kulináris kavalkád ezúttal egy lemez premier előtti élő dalpremiert is a színpadra hívott. A Kelemen Kabátban formáció november 12-én lép fel a  gasztrobulin, ahol a november végén megjelenő Felkel A Város című korongjáról először hallhatjuk a címadó dalt a többi, már ismert slágerrel körítve. "A dal a hajnali pillanatok különleges hangulatán keresztül mutatja be az élet meghatározó aspektusait, zeneileg modern, elektronikus formában" – mesélik az alkotók. Elő bemutató tehát Gellértben, addig is itt a szöveg ízelítőnek:

"Felkel a város – felkel Jancsi, a mekis dolgozó
Felkel a főnök – fekszik a művész, fekszik a naplopó
Bármi lehet még – a mai nap bármi lehet belőled
Az életed egy nap – cselekedd a jót, szeresd a szépet."

Előzetes: https://soundcloud.com/kelemenkabatban/felkel-a-varos-elozetes

Zene: Horváth Gáspár (JumoDaddy)
Szöveg: Horváth Boldi

További információ: http://www.borfesztivalgellert.hu