Kállay Saunders András Győzelme

Új klippel jelentkezett Kállay Saunders András és zenekara, a Kállay SAUNDERS Band. Az énekes már korábban több helyen nyilatkozta, hogy innentől nem szólóban, hanem zenekarával dolgozik tovább, így ez lett az első kisfilm, melyben a tagok is szerepet kaptak.

A dal, mely a Victory címet viseli, a nemrég megjelent, Delivery Boy című album első kimásolt kislemezdala.

„Ez a dal arról szól, hogy mindig lesznek negatív emberek körülöttünk, olyanok, akik irigyek, akik azt szeretnék látni, hogy arcra esel, vagy megpróbálnak visszatartani attól, hogy elérd az álmaidat.” – meséli az énekes. – „Meg kell tanulnunk a negatívot pozitívra váltani. Mindent el lehet érni, ha nem adod fel, és csak a célodra koncentrálsz. Azt szoktam mondani, hogy az ilyen embereknek úgy tudsz legjobban visszavágni, hogy sikeres leszel!”

A kisfilmben a dal mondanivalóját farkasok szereplésével támasztották alá a készítők.

„A klipben a farkasok képviselik azokat az embereket, akik próbálnak megállítani. A dal verzéiben a farkasok kiabálása, morgása az engem körülvevő negatív hangokat szimbolizálják. A végére viszont elértem a célomat, győzedelmeskedtem!” – teszi hozzá András.

A farkasok – akik a Veresegyházi Medveotthon lakói – jelenlétéhez az idő múlásával fokozatosan szokott hozzá az énekes.

„Az elején nagyon féltem, mert nem tudtam, mire számítsak. De ahogy telt az idő, észrevettem, hogy ha én laza vagyok, ők is azok lesznek, míg ha látják rajtam a félelmet, akkor máshogy viselkednek. Gyönyörű állatok, igazán szerencsésnek tartom magamat, hogy köztük lehettem, velük forgathattam. Néha úgy néztek rám, hogy tudtam: a lelkembe látnak. De jól megvoltunk egymással és szerencsére semmi baj nem történt.” – mesél a farkaskalandról András.

A klip itt megtekinthető: https://youtu.be/Yg06V5CNlaY
Koncertdátumok, friss hírek a zenekarról: https://www.facebook.com/kallaysaundersofficial
A Delivery Boy c. lemez megrendelhető a www.mgrecords.hu címen!

Valamint digitálisan megvásárolhat az alábbi helyeken:
iTunes
Deezer
Spotify
Google Play