Jim Kroft lesz a Sunrise Avenue vendége

Jim Kroft

A finn Sunrise Avenue tavaszi Európa-turnéján a Berlinben élő brit énekes-dalszerző, Jim Kroft fogja estéről estére kikapcsolni a közönséget: nálunk erre március 6-án lesz alkalma a Myriad Creatures soraiból is ismerős vokalistának a Dürer Kert nagytermében.

Jim elsőként Angliát hódította meg, hiszen tavaly megjelent szólólemeze, a barátaival rögzített The Hermit & The Hedonist dalai megjárták az Absolute Radio műsorán hallható Frank Skinner Showt, a BBC Londonnál pedig Gary Crowley már megjelenésekor klasszikus popdallá nyilvánította a Memoirs from the Afterlife című szerzeményt. Ugyanez a dal Németországban is előszeretettel került lejátszásra az ottani rádióállomásokon, amíg két hónap után a száz legtöbbször hallható dal között került felsorolásra a kislemezes tétel.

Ez pedig azért is ironikus, mivel London és Berlin jelenti Jim igazi otthonát: az utcazenész német squatlakóvá vált három évig, hogy a Tacheles Arts Community keretein belül adhasson szabad teret a dalszerzésnek, majd ezt követően vált csak igazán ismertté. Nem véletlen, hogy az énekes a kanadai Peachest is kísérhette a szigetországi turnéján, a tavaly megjelent nagylemezt pedig az Adele-lal és a Kaiser Chiefsszel is dolgozó Richard Wilkinson keverhette ki: Jim szenvedélyes, de nem negédes, őszinte, de nem közhelyes dalai így nyerhették el a lehető legteljesebb formájukat.

Így afelől sem kell tartanunk, hogy a külföldi rádiók slágerlistáit ostromló szerzemények a Dürer Kertben sem váltanák ki ugyanazt a hatást, mint Európa többi klubjában.