Jégtömbök közé zárva forgatott Cserpes Laura [VIDEÓ]

Mínusz 6 fokban forgatott rendhagyó lyrics videót Cserpes Laura. Az énekesnő Mr. Vasovskival és Immi V-vel közösen készítette el a Cold Winter Night című szám videóját, amelyben a hideg finn éjszakákat idézik meg.

Február 10-én debütál a Cold Winter Night videója, amelynek jeleneteit egy fővárosi jégbárban vették fel. Az extrém körülmények és a helyszínen uralkodó mínusz 6 fok kihívás elé állította a szereplőket.

„Eredetileg ez egy szövegközpontú videónak készült, és a fiúk találták ki, hogy milyen ötletes lenne, ha forgatnánk hozzá egy ilyen hátteret. Először féltem, hogy nagyon fogok fázni, de úgy elviselhető volt, hogy minden jelenet után teáztunk és kimentünk a mínusz 1 fokos utcára melegedni” – mesélte nevetve Laura, akinek az életében nem ez volt az első olyan alkalom, amikor extrém körülmények között forgatott. „Volt olyan, hogy nagyon fáztam és azt kellett eljátszanom, hogy borzasztó meleg van. Bár néha nem egyszerű, mégis nagyon élvezem az ilyen helyzeteket, és  amikor valamire koncentrálnom kell, akkor egyáltalán nem foglalkozom a körülményekkel” – árulta el az énekesnő, aki úgy érezte magát a Cold Winter Night felvételének helyet adó jégbárban, mintha egy hűtőkamrában lett volna.

Nem csoda, hiszen Immi V szerint a videó koncepciója éppen az volt, hogy megmutassák, milyen egy fagyos téli éjszaka. „Szerintem ha valaki megnézi ezt a rendhagyó lyrics videót, egyből egy mesebeli finn tóparton ülve, kezében a finnek kedvenc vodkájával képzeli el magát” – magyarázta a dj, aki annak ellenére, hogy imádja a téli sportokat és rendszeresen síel, nagyon rosszul viselte a hideget. Akárcsak barátja, Mr. Vasovski, azaz Vasovski Norbert, aki éppen a forgatás hetében jött haza szicíliai pihenéséről. „Ott 18 fok volt, itt pedig mínusz 6, volt olyan jelenet, hogy egy helyben kellett állnom, és a cipőm talpa odafagyott a földre” – árulta el a dj.

A Finlandia a mértékletes alkoholfogyasztás híve, fogyaszd te is felelősséggel.