James Blunt dalaira romantikázik Abaházi Csaba

Abaházi Csaba mindent tud a zenei trendekről, folyamatosan a legfrissebb híreket és slágerlistákat böngészi, valamint hétről-hétre a Class Kívánságműsort vezetve teljesíti a kéréseket. A  műsorvezető nemrég exkluzív dalpremierrel is megörvendeztette a hallgatókat: ő mutatta be James Blunt When I Find Love Again című újdonságát. Csaba elárulta, hogy felesége is nagyon szereti az angol sztár slágereit, így az énekes magyarországi koncertjére is ellátogatnak együtt.

A legújabb slágereket és a zenei trendeket alaposan ismerő Abaházi Csaba sorra mutatja be a világ legfrissebb dalait a magyar hallgatóknak. A nyár folyamán olyan sikerek debütáltak a kezei alatt, mint a Script „Superheroes” című dala, vagy Calvin Harris és John Newman közös slágere, a Blame. A héten James Blunt When I Find Love Again című vadonatúj dalát játszotta le elsőként a Class Kívánságműsorban.

James Blunt számára a You’re Beautiful hozta meg a világhírnevet, amely rövid idő alatt a brit slágerlisták élén landolt és a nyár legnépszerűbb dalaként nyolc héten át a csúcson is maradt. Elton John Candle in the Windje óta az első brit felvétel volt, amely az élre tudott kerülni az amerikai kislemez listán. Most debütáló újdonsága  a When I Find Love Again a Moon Landing - Apollo edition című album bővített változatán lesz hallható, amely november 3-án jelenik meg. A dal Abaházi Csabánál debütált a Class Kívánságműsorban.

„Óriási megtiszteltetés volt számomra, hogy én mutathattam be a When I Find Love Againt. Ebben a dalban James Blunt fiatalkori vágyaira és élményeire emlékszik vissza, és arról énekel, hogy szeretné újra átélni az érzést, amit az első szerelem jelentett. Egy rendkívül érzékeny és szívhez szóló felvétel, ami hamar belopja majd magát a magyar hallgatók szívébe.”  – mondta el Abaházi Csaba, aki azt is elárulta, hogy már alig várja a következő budapesti koncertet, ahová párját is magával viszi. „A feleségem nagyon szereti James Blunt számait, mert fülbemászóan dallamosak és romantikusak, az ilyen típusú dalok pedig mindig is közel álltak a szívéhez. Ezért biztos, hogy elviszem magammal a koncertjére, jó lesz egy kicsit kettesben romantikázni.”– árulta el a Class FM műsorvezetője.

Abaházi Csaba maga is kedveli az angol popsztár dalait. „A kedvenc James Blunt slágerem a Stay the Night, amelyet a Class FM-en hallottam először. Azért lopta be magát a szívembe, mert optimista és pozitív szemléletű, míg a többi szám kicsit melankolikusabb. Ráadásul a dalszöveg egyik sora reflektál Bob Marley Is This Love című számára, amit igazán jó és eredeti ötlet.”