Hogy muzsikál a magyar zeneipar

Egy hajdani egri kőfejtő alagutakkal összekötött borospincéi közt évről-évre több száz szakember gyűlik össze, hogy segítsék a hazai zeneipar jelenét és megfejtsék jövőjét. A Music Hungary konferenciát negyedik alkalommal rendezik, május 26-27-én, a festői Bolyki völgyben.

Három éve arra szövetkezett a hazai zeneipar legnagyobb vállalkozása a Sziget Szervezőiroda és a szerzői jogokat védő ProArt szövetség, hogy az iparágukban dolgozó kollégáikat egy fedél alá ültetve elindítsanak egy párbeszédet. Céljuk, hogy gyakorlati tanácsokkal segítsék az iparág munkatársait, feltárják a közös érdekeiket, és azt minél hatékonyabban együtt képviseljék, illetve elébe menjenek a szakma eljövendő kihívásainak. Évről évre több száz jelenlévő vitatja meg a szakma legfontosabb kérdéseit, és tesznek javaslatokat az elkövetkező feladatokra. 2016-ban kitágul a kör, hisz’ a meghívottak közt sorakoznak már az eddig kevésbé hangsúlyosan érintett területek képviselői is, így zenés vendéglátóhelyek üzemeltetőit, zenészeket és DJ-ket is várnak a konferenciára. “Idén elsősorban olyan - iparágon belüli és kívüli, hazai és nemzetközi - sikeres programokat, mintákat szeretnénk bemutatni, amelyek példaértékűek lehetnek számunkra, és amelyek megalapozhatják további fejlődésünket” – ad betekintést a témákba Tóth Tibor, a konferencia főszervezője. Mindezeken túl szó lesz a Cseh Tamás Program eddigi eredményeiről. Fejtegetik majd, hogyan lehetne az alapfokú könnyűzenei nevelést beemelni az általános- és középiskolai közoktatásba és azt is, mitől tud átütő sikert elérni egy-egy zenei produkció. De felteszik majd a kérdést: Pécsett vajon mi lehet a levegőben, amitől ennyi sikeres előadót produkál a város?