Fábián Julival egészül ki a Mrs Columbo

Megtelt a Művészetek Palotája, csupán csak pár jegy kapható még a Mrs Columbo április 1-jei Under the Rainbow elnevezésű előadására! A nagykoncerten Fábián Juli lesz Galambos Dorináék egyik sztárvendége, aki nagyon élvezte a bolondos hangulatú próbákat. A jazz énekesnő szerint két teljesen különböző zenei világot sikerült ötvözniük, így a világszínvonalú 3D Mapping vetítéssel együtt valóban kivételes zenei élményben részesül a közönség.

A Müpa Fesztivál Színházát is megtölti Galambos Dorina Fonogram-díjas zenekara: már most elkelt szinte az összes jegy a Mrs Columbo nagykoncertjére, ahol Hajós András mellett Fábián Juli lesz az est vendégelőadója.

„Óriási nevetések jellemzik a próbákat, nagyon jó hangulatban telik a közös munka, amely során gyakorlatilag két különálló zenei világot kellett ötvöznünk. De szerencsére mindannyian nagyon kreatívak vagyunk, remek este lesz!” - mondta Fábián Juli, akit régi ismerősként üdvözöltek a zenekar tagjai, ugyanis a nagybőgős Hudák Zsófival osztálytársak voltak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszakán.

„Nem szeretném leleplezni magunkat, de annyit elárulhatok, hogy egy saját számmal érkezem majd, és közreműködöm a Mrs Columbo egyik dalában. De a koncert végi pörgős fináléban is részt veszek, Hajós Andrással együtt” – tette hozzá a karakteres hangú énekesnő.

Az Under the Rainbow című koncert április 1-jén lesz a Művészetek Palotája Jazzműhely sorozatában, ahol most példanélküli módon a zenei élmény mellett a látványra is óriási hangsúlyt fektet a zenekar. A nemzetközi fesztiválokon már bizonyított Limelight 3D Mapping alkotócsoport meghökkentő, bohókás és bravúros animációval egészíti ki a hallottakat.

További információ:
https://www.facebook.com/mrscolumboband
https://www.mupa.hu/program/mrs-columbo-under-the-rainbow-2015-04-01_20-00-fesztivalszinhaz