Egy tucat érdekesség a most 50 éves Scorpions zenekar kapcsán

Február 29-én a BudapestArénában lép színpadra Rudolf Schenker és Klaus Meine csapata, a jubiláló Scorpions, de addig is érdemes néhány, még a rajongók által is kevésbé ismert tényt megosztani róluk:

  • A banda az első 8 évében mindent maga csinált, a promóciót, a managementi feladatokat és a koncertszervezést is.
  • 1973-ig összesen 4 alkalommal oszlott fel rövidebb időre a zenekar, többnyire a tagok kötelező sorkatonai szolgálata miatt.
  • Az első évben még Nameless néven léptek fel, de később Rudolf Schenker javaslatára megváltoztatták Scorpions-ra
  • Az első 2 évben Rudolf Schenker énekelt a fellépéseken, Klaus Meine csak 1969 végén csatlakozott a csapathoz, ráadásul addigra ő már a negyedik énekes volt a Scorpions élén.
  • Az első két albumukat még billentyűssel kiegészítve rögzítették, illetve koncerteztek ebben az időben, de Achim Kirsching 1974-es távozása után nem kerestek a helyére embert és azóta is a klasszikus, 2 gitár – basszusgitár – dob – ének felállásban léteznek.
  • 1975-ben, a harmadik albumuknál kezdtek el dolgozni Dieter Dierks producerrel, akinek a jellegzetes Scorpions hangzás köszönhető. Ezt követően egészen 1990-ig dolgoztak együtt, összesen 8 albumon, köztük a banda pályafutásának legnagyobb sikerein is.
  • Hivatalos statisztikai adatokkal kimutatható, hogy Európában a Still Loving You daluk sikere után 9 hónappal megugrott a gyerekszületések száma, hozzájárulva az utolsó nagyobb baby boom időszakhoz a kontinensen.
  • Nemzetközi, főleg amerikai karrierjük beindítása érdekében sokszor vállalkoztak előzenekari fellépőnek is, többek között a Genesis, a Kiss, az Aerosmith, az AC/DC és a Rainbow turnékon is láthatóak voltak.
  • Még több, később világhírű rock banda lépett fel pályafutásuk elején a Scorpions előzenekaraként, például az Iron Maiden, a Bon Jovi, a Def Leppard vagy a Skid Row.
  • 2001-ben Madrid egyik külvárosában, a Leganes negyedben utcát neveztek el a csapatról.
  • A Scorpions 50 éves pályafutása során több mint 80 országban lépett fel, és több mint 5000 koncertet adott.
  • 2010 áprilisától a Los Angeles-i RockWalk-on megtalálható kézlenyomatuk “az örökkévalóságnak”. Ők az első európai kontinentális művészek, akik ebben a megtiszteltetésben részesülhettek.

A februári budapesti koncertre jegyek kaphatók a Ticketpro országos hálózatában és a www.livenation.hu oldalon keresztül.