Egy éves az Akvárium Klub

Márciusban ünnepli 1 éves születésnapját a megújult Akvárium Klub. A nem mindennapi eseményen a rendezvényközpont mindhárom terme és a főváros legnagyobb terasza is élettel telik meg: a 6 éves Random Trip mellett fellép - mások mellett - Richard Dorfmeister is. Budapest legújabb és legnagyobb klubja - az ünnep jegyében - a következő hetekben-hónapokban több világsztár vendéget is felvonultat: a Parov Stelar Band, a Stereo MC’s, a De-Phazz és John Mayall is színpadra lép majd itt.

“Egy év alatt több mint 400 programnak adott otthont és több mint 100.000 koncertlátogatót vonzott a megújult Akvárium Klub” – mondta el Brunda Mátyás, a központ vezetője. “Az Erzsébet téri komplexum –- az átépítés óta – a színes kulturális programok mellett heti rendszerességgel ad otthont konferenciáknak, előadásoknak, a zenei események pedig szinte kivétel nélkül teltházzal zajlanak az 1300 fős NagyHallban, a 700 fős KisHallban valamint a VOLT Music Barban is” – tette hozzá az Akvárium vezetője, aki elmondta azt is, hogy az elmúlt egy év alatt igazi “belvárosi találkozóponttá” vált a sokak által “prémium klubként” aposztrofált hely, mely a programkínálata mellett a vonzó terasza és népszerű bisztrója okán is vált a közönség kedvencévé.

Március 28-án, az Akvárium Klub 1 éves születésnapján egésznapos ünnepi program várja a klub és az Erzsébet téri terasz közönségét. Itt ünnepli 6. születésnapját Budapest egyik legegyedibb és legnépszerűbb eseménysorozata, a Random Trip. A produkció vendége lesz Zalon, az Amy Winehouse Band oszlopa, valamint Tátrai Tibor, Sena, Andrew Hefler, Eckü, Mc Kemon és Sárik Péter is. Az est záróakkordajént pedig Richard Dorfmeister lép színpadra.  A partizni vágyó közönséget sem hagyják otthon ülni a szervezők, az idén 10 éves NVC csapattal karöltve készül a KisHall programja. Napközben pedig izgalmas, meglepetés-programok várják az Erzsébet térre érkezőket, amelyről az Akvárium Klub Facebook-oldalán tájékoztatják vendégeiket.

A születésnap előtt és után egyaránt hazai és világsztárok sora teszi tiszteletét az Akváriumban. Az idei VOLT Fesztivál “előbulijaként” - március közepén - exkluzív koncertet ad a Parov Stelar Band, melynek érdekessége, hogy a zenekar évek óta nem járt klubokban Magyarországon. Ugyancsak friss hír, hogy érkezik a De-Phazz, élő show-val és legendás slágerekkel a Stereo MC’s, a Lamb, a tavalyi év legnagyobb rádiós sikerét jegyző Alle Farben és visszatér a blues-legenda, John Mayall is. Igazi sikertörténet, hogy a legaktuálisabb berlini DJ-producer, Fritz Kalkbrenner kétnapos show-val jön az Akváriumba, az első meghirdetett napra ugyanis pillanatok alatt fogytak el a jegyek.

Szokás szerint a legsikeresebb hazai partiszervezők is felvonulnak az Akváriumban: érkezik a Deadcode and Friends, a Bladerunnaz prezentálásában Mefjus, Emperor, Frankee, az NVC csapat tető alá hozza a Selected Sounds sorozatot és általuk a Glass Animals világkörüli albumbemutató turnéjának hazai állomása természetesen az Akvárium NagyHall lesz. Gőzerővel készülnek a szezonra a VOLT Music Bar rezidensei is: Karányi Dani, a Move underground csapata, a RAW, a Bedroom Crew és hazánk legjelesebb DJ-i.

A márciusi kínálatban szerepel két, igazi magyar “csoda” is: a Wellhello és a Halott Pénz koncertjére egyaránt napok alatt fogyott el minden jegy.  Számos hazai banda nagykoncertje mellett ugyancsak az Akvárium Klub ad otthont a Nyers visszatérő nagykoncertjének, itt mutatja be lemezét az Anima Sound System, március elején, a Nagyon Balaton nyitóeseményeként, az Akvárium ad otthont a Balaton Method egészházas filmbemutató-koncertjének, májusban pedig második alkalommal költözik a klubba a Nagy-Szín-Pad, a Petőfi Rádió és a VOLT Produkció közös tehetségmutató versenye. A Petőfi Rádió mellett - március 15-től - a Petőfi TV is otthon lesz az Akváriumban, áprilisban pedig Halász Judit is fellép a klubban.

A színes nemzetközi színtérről jelentkezik továbbá a Feed Me, John Talabot, Glass Animals, Rone (Album Tour), Nneka, Wilkinson, Gorje Hewek és Izhevski, a Bonobo Dj set, Klangkarussel, Bill Patrick, Nils Frahm és RL Grime.

Részletek a www.akvariumklub.hu oldalon