Egész estés koncerttel érkezik a Deathstars Budapestre

Deathstars

A közelgő karácsony miatt ki kellett hagynod a Rammstein koncertjét, netán kevesellted a hazánkba már szinte hazajáró előzenekar, a Deathstars játékidejét? Márciusban lehetőséged nyílik a pótlásra, ugyanis Stockholm elsőszámú – és a szó szoros értelmében vett – iparcikke egész estés főzenekari klubkoncerttel tér vissza Budapestre március idusán.

A gótikus és glam-hatásokkal tűzdelt industrial szerelmeseinek pedig aligha kell bemutatni az egykori black metal-zenészekből verbuválódott ötösfogatot, amely az utóbbi években ugyan főképp fesztiválokon mutatta meg magát a fővárosi rajongók előtt, a fesztiváli-karneváli forgatag sötét varázsa bizonyosan megnyilvánul majd a Dürer Kert nagytermében is. Ehhez természetesen az ismét megerősödött tagság is hozzá fog tenni a kötelező dalok minőségén túl, elvégre az egykori Dissection-dobos helyén a beavatottak számára már ismerős Crescendolls ütőse, Oscar Leander került.

Továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy ősszel a Rammstein-turné apropójából a banda kiadott egy összefoglaló jellegű best of-albumot, ahol két új dal is helyet kapott. Ezek közül a frappáns című, már klippel is megtámogatott Metal pedig bizonyosan épp úgy tűzbe hoz majd mindenkit, ahogy erre a Papp László Sportarénában is sor került, ám az olyan újkori klasszikusok megléte miatt sem kell aggódni, mint a New Dead Nation, a Cyanide vagy épp a Blitzkrieg. Hiszen a Deathstars nemcsak új lendületet vitt az industrial felségterületére, hanem baljós hangvételének és morózus tartásának köszönhetően új mintát is alkotott a követett előképekből – ezt pedig épp annyira lehet elvitatni, mint azt, hogy az emberidegen és ipari hangzások szerelmeseinek bizonyosan kötelező dátum lesz március 13., ami ha nem is esik péntekre, attól még kellőképp sötét lesz.

Jegyárak:

  • 3.900 Ft (elővételben)
  • 4.900 Ft (a koncert napján)

Jegyelővétel: