Csűrdöngölő punk az Akváriumban

Jó hír a rajongóknak, hogy az eredeti tervekkel ellentétben a Bohemian Betyars egyelőre nem költözik Berlinbe, rossz hír viszont, hogy a dobosukkal elválnak az útjaik. De hogy jó hírből legyen több: szeptember 26-án, az Akváriumban adnak egy fergeteges, nyárzáró koncertet.

A Betyárok körül – szokásukhoz híven – pörögnek az események. A mozgalmas nyár és egy háromnapos katalán trip után épp Lengyelországban turnézó banda régóta tervezte, hogy Berlinbe költözik. Most viszont változtak a tervek és - sok hazai rajongó örömére - az idén biztos, hogy marad a banda.

„Nehéz volt, de úgy érezzük, jó döntést hoztunk, mivel maradtak még befejezetlen dolgaink itthon. Többek között – a turnék miatt – csak októberben lesz időnk megcsinálni az új kislemezünket. És Krisztussal, a dobosunkkal sajnos elválnak az útjaink, így új “verőlegény” után kell néznünk. Az akváriumos koncert így az ő búcsúbulija lesz, az együtt töltött évek emlékére” – mondta Szűcs Levente, a zenekar frontembere.

Az este hangulatfokozója a Folk Error lesz, majd jön a Bohemian Betyars és az est méltó zárásért a Goulasch Exotica Live Set lesz a felelős.

Ezután a bohém betyárok két hónapra elvonulnak, mint mondták “pálinkát és új dalokat főzni”.

A jegy elővételben 1000, a helyszínen 1500 forint lesz. Az elővételes jegyek tombolasorsoláson vesznek részt.