Az X- Faktor közelebb hozta családjukhoz a Like lányait

Like

Lehet, hogy több száz kilométer választja most el a Like lányait lakóhelyüktől, mégis közelebb kerültek szüleikhez és testvéreikhez, mint valaha. Petrának mindig is első volt a család, így nem csoda, hogy minden nap, órákon keresztül telefonál az otthoniakkal. Valinak kifejezetten jobb lett a kapcsolata szüleivel az X-Faktor indulása óta és Szulita is többet beszél édesanyjával, mint korábban.

A Like tagjai, Petra, Szulita és Vali a verseny kezdete óta minden idejét együtt tölti. A csajok sokat viccelődnek és beszélgetnek, de néha mindannyian elvonulnak a tabletjükkel, hogy a családjukkal beszéljenek, vagy az internen böngésszenek.

"Az X-Faktor már most megváltozatta az életemet, ugyanis sokkal közelebb kerültem a családomhoz, mint korábban. Sokat telefonálunk nem csak a szüleimmel, hanem a testvéremmel is. Nekem ez óriási dolog" - árulta el Vali. - "A műsor minden pillanatát igyekszem megörökíteni" - tette hozzá az énekesnő.

"Mióta tart a verseny, gyakorlatilag hozzánk nőttek az okostelefonjaink, sokat beszélünk az otthoniakkal és a felkészülésben is hasznukat vesszük. E-mailben minden héten megkapjuk a vágott zenei alapot és azzal gyakoroljuk a produkciónkat az élő showra. Az éneklés mellett a másik nagy szerelmem a gitározás. Öt éve tanulom autodidakta módon, a neten nézek videókat és lemásolom, amit csinálnak. Mindig arra gondolok, hogy ha ők meg tudják csinálni, nekem is menni fog." - mondta Szulita.

"Nekem mindig fontos volt a család, nagyon közel állunk egymáshoz, naponta minimum 50 percet, de van, hogy két órát beszélünk telefonon. Borzasztóan hiányoznak, de a csajok sokat enyhítenek ezen, bár nekem furcsa, hogy nem fiúkkal vagyok körülvéve. A mi családunkban ugyanis nagyon sok a fiú, és van egy öcsém és egy bátyám is. Eddig őket szórakoztattam különböző vicces grimaszokkal, mostanában a csajokat szoktam, de úgy veszem észre, nagyon vevők rá." - mesélte nevetve Petra.