Aleska Diamond: „Még sosem volt egyéjszakás kalandom”

Mi a jó szex titka? Jó, ha a fiatalok pornót néznek? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kapunk Aleska Diamondtól, akit Miskovits Marci a www.vivatv.hu Meztelen igazság című műsorában faggat szexuális életéről és hódolóiról, illetve az is kiderül, hogy Curtis teljesen mást gondol a pornófilmekről, mint azok egykori szupersztárja.

A VIVA népszerű sorozatának eddigi részeit több mint 170 ezren nézték meg. A műsorban a fiatalok által feltett legkínosabb kérdésekre is őszinte válaszokat kapunk Hevesi Krisztina szexuálpszichológustól, a műsorvezető, Miskovits Marci pedig rendre hírességeket is kikérdez. Aleska Diamond imádja a szexet, ám korántsem adja olyan könnyen magát, mint ahogy azt sokan gondolnák. A Meztelen igazság adásában elárulta, hogy szereti, ha udvarolnak neki. „Még sosem volt egyéjszakás kalandom, ugyanis szeretem, ha a fiú lefutja azokat a köröket, amelyeket le kell.” Aleska azt is elmondta, hogy hódolóinak meddig kell várni az első együttlétre. „Ha úgy érzem, hogy 3-4 randi után is érdeklem emberileg az illetőt, akkor lefeküdhetünk egymással” – mondta a lány, aki egészen konkrét elvárásokkal indul randizni. „Érezzem, hogy érdeklem, tudjunk jókat beszélgetni, kis gesztusokkal próbáljon a kedvemben járni és legyen vicces.”

Bár a jó szex titkát nehéz megfejteni, abban Aleska is egyetért, hogy ha a partnerek éreznek egymás iránt valamit, akkor fokozhatják a szexuális élményt. „A jó szex sok mindentől függ. Elsősorban attól, hogy milyen érzelmi kapcsolat fűz a partneremhez” – árulta el az egykori felnőttfilm-színésznő, aki korábbi szerelmeivel is gyakran felforrósította a hálószobát. „Hosszú távú kapcsolatban van idő kikísérletezni és megbeszélni, hogy kinek mi a jó.”

Aleskának minden bizonnyal van érzéke a megfelelő hódolók, később pedig a partnerek kiválasztásához, hiszen kapcsolatai során még senki sem okozott neki csalódást az ágyban. „Szeretek beszélgetni a partneremmel a szexről és el is mondom, hogy mi a jó nekem, így nincs szükségem rá, hogy megjátsszam magam” – mondta a 26 éves celeb, aki a hálószobában ugyanúgy fontosnak tartja a hangokat, mint a tetteket. „Szerintem a hangok fokozzák az élményt” – tette hozzá.

A műsorban Curtis is kifejtette, hogy mit preferál, ha szexről van szó. „Mellpárti vagyok, de amúgy fenék is” – mondta mosolyogva a népszerű rapper, akinek határozott véleménye van a pornóról. Míg Aleska szerint az erotikus filmek egy határon belül nem hatnak károsan a fiatalokra, addig Curtis szerint hiba követni a megrendezett aktusokat. „Ne onnan sajátítsák el a fortélyokat. Jobb azzal szexelni, akibe szerelmes az ember.”

Kivel beszélték meg tiniként szexuális élményeiket? Hogyan védekeznek az aktus során? Sokat tanult-e Aleska a pornós múltjából? Miskovits Marci kideríti www.vivatv.hu Meztelen igazság című műsorának következő epizódjában, ahol a sztárok őszinte feleletei mellett a fiatalok által feltett legkínosabb kérdésekre is válaszokat kapunk.