A Placebo egy világkörüli turnéval ünnepli 20 éves jubileumát

A Placebo zenekar októberben világkörüli turnéba kezd, hogy megünnepelje óriási sikerű debütáló albumuk megjelenésének 20 éves évfordulóját. A koncertsorozat hazánkat is érinti, a csapat 2016. november 11-én ad koncertet a BudapestArénában!

A 20 Years of Placebo elnevezésű turné október 13-án indul Dániában, és az első rész december 15-én ér véget a londoni Wembley Arénában. A további, 2017-es koncerteket később jelentik be.

A csapat ígérete szerint most a teljes repertoárjukból játszani fognak a turnén. Brian Molko szerint:
“Azt kell mondanom, hogy olyan dalokat is játszani fogunk, amelyekre már megesküdtem, hogy soha többé nem játszom el. Azt hiszem, most jött el az ideje, hogy tudatosan figyelembe vegyük, mit akarnak a rajongók hallani, hiszen ők nagyon türelmesek voltak velünk, amióta nem játszottuk a korai slágereinket. A 20 éves jubileumi turné pont megfelelő lesz erre. Ezt már elhatároztuk. Ez a turnét a rajongókért csináljuk, de persze számunkra is egy lehetőség, hogy újra felfedezzünk egy csomó régi dalt. Ezért ha látni akarsz bennünket, amint olyan dalokat játszunk mint a Pure Morning vagy a Nancy Boy, amiket lassan 10 éve nem adtunk elő és valószínűleg nem is fogunk a későbbeikben sem, akkor jobb, ha most eljössz valamelyik bulinkra! De természetesen meglepetésekkel is készülünk a turnén majd."

A magyar koncertre március 18-án 10 órától vásárolhatók belépők a www.livenation.hu oldalon keresztül. 3 különböző ülőjegy, valamint sima állójegy lesz megvásárolható a budapesti bulira.

További információk:
www.placeboworld.co.uk
www.livenation.hu
www.ticketpro.hu