Több mint kétezren sétáltak együtt a beteg gyerekekért

Vasárnap országszerte 7 városban húztak kényelmes sportcipőt az Amway Hungária dolgozói, üzleti vállalkozói és a csatlakozó önkéntesek, akik a budapesti Bókay Gyermekklinika, valamint a résztvevő vidéki városok gyerekklinikáinak gyűjtöttek adományokat és megtett kilométereket. A sikeres akcióban több mint 2 000 000 forintos támogatás gyűlt össze az érintett városok gyermekkórházainak.

2015. október 4-én az Amway Hungária országos jótékonysági sétát szervezett „10 000 lépés érted és értük” címmel, melynek célja a gyermekkórházak támogatása volt. A közel 5 kilométeres távot több mint kétezren gyalogolták le országszerte, ezzel pedig összesen 2 milliónál is több lépést tettek meg. A sétával így 1 058 500 forintot gyűjtöttek a beteg apróságoknak, melyet az Amway megdupláz, így 2 117 000 forintnyi támogatás jut a résztvevő városok gyerekkórházainak.

A budapesti központi programhoz országszerte 6 város üzleti vállalkozói és önkéntesei csatlakoztak, akik idejüket és energiájukat nem sajnálva szervezték meg és irányították a helyi gyalogos akciókat. Nyíregyháza, Szeged, Szolnok, Zalaegerszeg, Baja és Dunaújváros lakói is  a helyi gyermekklinikát támogatták az 500 Ft-os jelképes részvételi díjjal, melyet az Amway megduplázott.

Az Amway társadalmi felelősségvállalásának kiemelten fontos része a beteg gyerekek és családjuk segítése. A vállalat évek óta több ezer gyermek gyógyulását teszi könnyebbé: 2012 óta a Bókay Gyermekklinika kiemelt támogatója, emellett önkéntes akciókkal országszerte több városban a helyi gyermekkórházak munkáját is segíti. „A 7 nagyvárosban szervezett „10 000 lépés érted és értük” elnevezésű jótékonysági sétára összesen 2 117 –en jöttek el, ami nagyon nagy eredmény. Ez volt az első ilyen őszi sétánk, de a részvételi arány, a résztvevők lelkesedése meggyőzött minket arról, hogy érdemes folytatni. Jövőre újabb segítő akciókat tervezünk.  – mondta el Törőcsik Dalma, az Amway Hungária vállalati kapcsolatokért felelős vezetője. ”Az egyik legsikeresebb rendezvényünk volt az október 4-ei esemény, melyhez kortól és nemtől függetlenül mindenki csatlakozhatott, így az egészen fiataltól az idősebb korosztályig találkozhattunk segítőkkel. A gyerekkórházak számára összegyűlt összeget örömmel duplázza meg az Amway, így nyújtva szívmelengető és anyagi támogatást is az intézményeknek. - tette hozzá.

A vállalat által az utóbbi években a budapesti intézménynek adományozott közel 12 millió forintnak köszönhetőn lehetőség nyílt többek között a teljes intenzív osztály felújítására, infúziós pumpák, egy korszerű csecsemőágy, illetve egy életmentő MultiFiltrate készülék megvásárlására is. Végül pedig, nemrégiben egy hemodinamikai monitor beszerzésénél is segítő kezet nyújtott a gyerekklinikának.