Orvhalászt és orvhorgászokat fogott az Állami Halőri Szolgálat

Két helyszínen is lecsaptak az Állami Halőri Szolgálat (ÁHSZ) ellenőrei a hétvégén. Pénteken, Buj külterületén fogtak el egy orvhalászt, szombaton pedig négy orvhorgászt füleltek le a Hortobágy folyón és az Árkus csatorna összefolyásánál.

Az ÁHSZ járőrei Buj külterületén, pénteken emelőhálós halászt vontak ellenőrzés alá, aki sem halászatra jogosító okmányokat, sem személyazonosító okmányt nem tudott felmutatni a helyszínen. Az elkövető azonosításához rendőri intézkedést kellett kérni, az illetőt az ibrányi rendőrőrsön előállították bűncselekmény elkövetésének vétsége miatt. A halászeszközt a rendőrök bizonyítékként lefoglalták.

Szombat délelőtt a Hortobágy-folyó és az Árkus-csatorna összefolyásánál négy engedélynélküli horgásszal szemben kellett az ÁHSZ-nek intézkednie. Az elkövetőknél 5 kg jogosulatlanul kifogott halat találtak, köztük 9 méreten aluli szürke harcsa és 1 méreten aluli süllő is volt.

A természetes vizeinkben élő hal nemzeti kincs, ezért az orvhalászat-orvhorgászat visszaszorítását kiemelt feladatként kezeli mind a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), ahogyan az Állami Halőri Szolgálat is.

A NÉBIH 2015. május 1-től működteti az Állami Halőri Szolgálatot (ÁHSZ). Az ÁHSZ jelenleg 10 fős csapata a legmodernebb felszerelésekkel végzi az ellenőrzéseket az orvhalászat-orvhorgászat visszaszorítása érdekében. Az ÁHSZ különleges jogosultságának köszönhetően Magyarország egész területén folytat ellenőrzéseket, nemcsak horgászokat és halászokat ellenőrizhet, hanem vendéglátóegységeket, halboltokat, halpiacokat is. Működésétől kezdődően a szolgálat több mint 7000 horgászt és halászt, továbbá közel 120 vendéglátóegységet ellenőrzött. Ennek eredményeképpen 230 jogsértést tárt fel. A kezdeményezett eljárások eredményeként a NÉBIH elsőfokú halgazdálkodási hatósági jogkörben eljárva a mai napig közel 4 millió forint halvédelmi bírságot szabott ki.

Vizeink „orvhalászoktól-orvhorgászoktól történő „megtisztítása” a halállomány védelmét, valamint a legálisan minden szabályt betartva horgászók érdekeit is szolgálják. Általában ezen elkövetőkről elmondható, hogy sem a méretkorlátozásokat, sem a tilalmi időket nem tartják be, a napi darabszám korlátozásról nem is beszélve. Sokon közülük tiltott halászati eszközöket és módszereket is használnak. Tevékenységükkel ez által a jövő halállományát is tönkreteszik, melynek védelme mindannyiunk közös érdeke.