Kováts Adél anyák napján is jótékonykodott

Kováts Adél számára a jótékonykodás magától értetődő. A színésznő szerencsés embernek tartja magát, hogy munkájával hozzájárulhat ahhoz, hogy másokon segítsen. A Bethesda Kórház Alapítvány jószolgálati nagyköveteként anyák napján is részt vett egy jótékonysági akcióban.

„Jutalmam, hogy tehetem” – idézte a diakonissza jelmondatot a színésznő, aki kislányával a MOM Parkban megtartott anyák napi eseményre érkezett. A Hercegnő az anyukám elnevezésű rendezvényen Szoboszlay András grafikus művész készített rajzokat az édesanyákról egy fénykép és gyermekük elmesélése alapján. A képeket a helyszínen megvásárolhatták a résztvevők, és az így befolyt összeggel a Bethesda Kórház Alapítványt támogatták. Kováts Adél miközben modellt ült, a segítségnyújtás fontosságára hívta fel a figyelmet.

„Nagyon sok jó alapítvány van, amit érdemes támogatni, a gyermekeket érintő ügyek azonban számomra mindent felülírnak, és nem csak azért, mert édesanya vagyok. Különösen örömmel vállaltam ezért a Bethesda Kórház Alapítvány felkérését, az ő hitelességük számomra mértékadó.  Az alapítvány idén novemberben fogja átadni az Anyák Házát, amely azoknak a vidéki szülőknek biztosít szálláslehetőséget, akiknek gyermekei hosszú ideig a Bethesda Kórházban tartózkodnak, és a napi látogatás a rengeteg utazás miatt nem megoldott” – mondta Adél az éppen aktuális akcióról.

A színésznőtől lánya, Laura vette át a szót, aki arról mesélt, hogyan szokta meglepni édesanyját május első vasárnapján: „Minden évben én magam készítek valamilyen apróságot agyagból, papírból, de a legnagyobb ajándék az, ha együtt lehetünk.” Anyukája mosolyogva folytatta a meglepetések felelevenítését: „Néhány évvel ezelőtt úgy készültek Lauráék egy iskolai ünnepségre, hogy minden gyerek lerajzolta az anyukáját, és a táblára kihelyezték a műveket. Az anyukáknak pedig meg kellett találniuk magukat. Nagyon büszke voltam, hogy én voltam az első, egyből felismertem magam a rajz alapján, Laura nagyon ügyesen ábrázolta a fő vonásokat, jellegzetességeket.”

A bevásárlóközpontban tartott jótékonysági eseményen résztvevők nem csak édesanyjukat lephették meg egy-egy kedves rajzzal, valamint az Arioso jóvoltából egy szál virággal, de támogatták a Bethesda Kórház Alapítvány Anyák Háza elnevezésű projektjét is, amely várhatóan már júliusban tud fogadni szülőket, a teljes átadásra pedig novemberben kerül sor.