Kihagyhatatlan kiegészítők a nyárra!

Az idei szezonban leginkább három irányzatot különíthetünk el egymástól a bizsuk terén. Az egyik stílusvonal mindenképpen a kifinomult, szolid vonalat követi, a másik a rockosabb, a harmadik a feltűnő, de mégis nőies irányt hivatott megmutatni.

Kifinomult és szolid
Örökké divatos volt, és minden bizonnyal továbbra is trendi lesz a kifinomult, szolid stílus mind az öltözködés, mind a kiegészítők terén. „Az idén abszolút divatos pasztellszínekhez, illetve feltűnő virágmintákhoz a leginkább e stílusjegy kiegészítői illenek. Bár az eleve visszafogottabb pasztellekhez stílustól függően társíthatunk élénk, feltűnő bizsukat is, a szolidabb változatokkal garantáltan nem foghatunk mellé. Emellett fontos alapszabály, hogy a nagyon élénk, harsány ruhadarabokhoz – mint amilyen pl. egy virágmintás felső – a tavaszi, nyári szezonban se válasszunk túlságosan hivalkodó kiegészítőket!”- árulta el Budai Hajnalka, a Smoon.hu stílusszakértője.

Rockosabb irányvonal
Nem csoda, hogy megjelent egy ilyen irányvonal az idei divatban, hiszen már tavaly, sőt, tavalyelőtt is egyre több bőrhatású ruhával, illetve szegecselt kiegészítővel találkozhattunk. Ezek a ruhák az elmúlt szezonban teljesedtek ki igazán, de tavasszal, illetve nyáron is abszolút megállják a helyüket.  Ez az irányvonal inkább a fiatal, kicsit még zabolátlan hölgyeken mutat igazán jól, ők nem foghatnak mellé egy bőrhatású leggingsszel, oversize felsőkkel és szegecselt, kicsit fiúsabb kiegészítőkkel.

Feltűnő, mégis nőies
„A harmadik irányvonal a nőiességet némileg túlzó formában hivatott megmutatni, ennek a stílusnak köszönhetjük a hatalmas, statement nyakláncokat, az earcuff fülbevalókat és a feltűnő, egymásra halmozott karkötőket. Az ilyen szembeötlő bizsukat sokkal inkább ajánlatos visszafogott öltözékhez társíthatni, hiszen annyira elragadják a tekinteteket, hogy társágukban minden más háttérbe szorul”- magyarázza Budai Hajnalka, a Smoon.hu stílusszakértője. „Emellett itt is él egy aranyszabály: a kevesebb több. Egy hangsúlyos nyaklánchoz ne társíts hosszan lelógó fülbevalót, de arra is ügyelj, hogy a feltűnő eracuff-hoz a legkevésbé sem illik egy statement nyaklánc.”

Miből válogathatsz még?
Minden jöhet, amin virágok, gyöngyök, esetleg apró szívek, medálok találhatóak, a szezonban abszolút divatosak. Ezek mellett érdemes a halmozott nyakláncokra támaszkodnod, ha a statement nem lopta be magát a szívedbe. A kiegészítőket alkalmanként kiválthatod egy szép sállal, ami ha virágmintával bír, idén abszolút slágernek bizonyul, de a fürdőruhádat is hamar különlegessé teheted egy feltűnő és szexi fülbevalóval, vagy nyaklánccal! Támaszkodhatsz az etnikai irányvonalra is, nem csupán a geometriai minták, hanem a kézzel készített megoldások is divatosak, így a gyöngyökből, szalagokból, medálokból összeállított bizsukkal sem foghatsz mellé.

További stílustippek és divattanácsok: www.facebook.com/EkszerShop
Forrás:
ekszershop.eu