Keresik az év fiatal vállalkozóját

A FIVOSZ hetedik alkalommal hirdeti meg az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat. Már várják azoknak a vállalkozóknak a jelentkezését, akik fiatal koruk ellenére sikeresek a gazdasági életben, és jó példaként szolgálhatnak társaik számára.

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) 2015-ben hetedik alkalommal hirdeti meg az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat. A legnagyobb szakmai elismerésnek számító, magas presztízzsel bíró díj a fiatal vállalkozói generáció jeles képviselőinek munkásságát ismeri el - azokat a vállalkozókat, akik fiatal koruk ellenére sikeresek a gazdasági életben, és jó példaként szolgálhatnak társaik számára. A díjazott egy éven át a fiatal vállalkozók nagykövete lesz, amely számos médiamegjelenéssel és előadói felkéréssel is jár.

"Legfőbb feladatunknak tartjuk, hogy vállalkozóvá válásra motiváljuk a fiatalokat és segítsük azokat, akik már elindultak az úton. Az Országos Fiatal Vállalkozói Díj nyertesei kiemelkedő teljesítményükkel mutatnak példát a többieknek" - mondta Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke.

A díjra 18 és 40 év közötti, saját vállalkozással bíró természetes személyek jelentkezhetnek, illetve jelölhetők. A jelentkezés már elindult, a pályázatokat 2015. november 16-ig várják.

Az Országos Fiatal Vállalkozói Díj átadására 2015. november 20-án, a Fiatal Vállalkozók Hete gálájának keretében kerül átadásra neves vállalkozók, multinacionális cégek vezérigazgatói, fiatal vállalkozók társaságában.

További részletek és jelentkezés: http://fivosz.hu/hirek/legyel-te-az-ev-fiatal-vallalkozoja-2015-ben-palyazz​​