Három premierrel várja a közönséget a Szegedi Kortárs Balett

Három premierrel várja a szegedi közönséget, és a budapesti nézők számára is tartogat különlegességeket a 2015-2016-os évadban a Szegedi Kortárs Balett

Juronics Tamás művészeti vezető szerint szegedi társulatként kötelességüknek tekintik, hogy saját közönségüknek is elhozzák a máshol létrehozott értékeket. A szegedi nézők két olyan produkciót láthatnak az évadban, amelyet korábban a Müpában mutatott be a társulat.

November 20-án két egyfelvonásos darab kerül terítékre a Szegedi Nemzeti Színházban. Az egyik Carl Orff Catulli Carmina című műve, amely a koreográfus szerint zeneileg legalább olyan izgalmas, mint az együttes által immár 14 éve nagy sikerrel játszott Carmina Burana.

"Rendkívül játékos, pajzánsággal és könnyedséggel teli alkotás, ugyanakkor ez is a szerelemről szól, de a megközelítés teljesen más, mint a Carmina Burana esetében: nagyon karikaturisztikus, stilizált világot hoztam létre" - fogalmazott Juronics Tamás. Az est másik egyfelvonásosa Enrico Morelli olasz koreográfus Moderato Cantabile című darabja lesz.

A másik nagy szegedi bemutató Richard Strauss egyfelvonásos balettje, a József-legenda lesz, amelyet a német zeneszerző születésének 150. évfordulója alkalmából mutatott be a társulat tavaly novemberben a Müpában, Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok közreműködésével. A legalább 35 táncost felvonultató produkció a tervek szerint március 18-án debütál a Szegedi Nemzeti Színházban.

A harmadik bemutatónak a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza fog otthont adni április 15-én. A munka gyümölcse - fiatal koreográfusok estjén a januártól elkezdődő műhelymunkák eredményeit láthatja a közönség.

Az évad kiemelkedő előadásairól szólva a koreográfus elmondta, hogy december 2-án érkezik a Müpába a Catulli Carmina és a Moderato Cantabile, valamint Zachár Lóránt tavaly májusban elkészült Árnyak és vágyak című darabja, amelynek ez lesz a budapesti premierje.

December 26-29-én pedig új rendezésben (Bőhm György), új koreográfiával (Juronics Tamás) és új tánckarral (a kibővült Szegedi Kortárs Balett), de az eredeti dalok és sok más elem megtartásával kerül ismét a közönség elé a tavaly bemutatott Játékkészítő című popmusical a Syma Csarnokban.

A két új taggal, a Győri Táncművészeti Szakközépiskolában végzett Bocsi Petrával és a Pécsi Táncművészeti Szakközépiskolában végzett Vincze Lotárral bővült társulat repertoárján marad a Carmina Burana, a Rítus, a Mimikri, a Tavaszi áldozat, az Insomnia, a Hattyúk tava - gyerekeknek, a Diótörő és a beavató színházi darabként játszott A fából faragott királyfi is.

Szegedi Kortárs Balett 2015/2016

Új tagjaink:
Bocsi Petra
Vincze Lotár

Bemutatóink:
Catulli Carmina (k:Juronics Tamás)/ Moderato Cantabile (k:Enrico Morelli)
2015. november 20. Szegedi Nemzeti Színház

Catulli Carmina/Árnyak és vágyak (k: Zachár Lóránt)/Moderato Cantabile
2015. december 2.  Művészetek Palotája

Játékkészítő (r: Bőhm György, k: Juronics Tamás)
2015. december 26-29. Syma Csarnok

József-legenda (k: Juronics Tamás)
2016. március 18. Szegedi Nemzeti Színház

A munka gyümölcse-fiatal koreográfusok estje
2016. április 15. Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza

Továbbjátszások:
Carmina Burana
Rítus
Tavaszi áldozat
Insomnia
Hattyúk tava gyermekeknek
Diótörő
Fából faragott királyfi-beavató színház

Fotó: Dusha Béla