Fél tonna jelöletlen húst foglalt le a NÉBIH

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) egy budapesti vásárcsarnok egyik húsboltjában tartott ellenőrzést a múlt héten. Az ellenőrök mintegy fél tonna jelöletlen, tiltott módon lefagyasztott húst foglaltak le. A termékeket megsemmisíttették, a vállalkozás milliós nagyságrendű bírságra számíthat.

Az akció középpontjában – az induló szezonra való tekintettel – a görögdinnyék minősége és nyomon követhetősége állt, de egyéb zöldségeket és gyümölcsöket is vizsgáltak a szakemberek. Az élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrök 6 zöldség-gyümölcs importőrt, illetve forgalmazó céget ellenőriztek, közülük kettőnél A NÉBIH munkatársai egy budapesti vásárcsarnok húsboltjában tartottak ellenőrzést a múlt héten. Az üzletben az élelmiszer-előállításról semmilyen nyilvántartást sem vezettek, az önellenőrzési rendszer sem volt naprakész, a higiénikus kézmosás feltételei pedig több kézmosónál is hiányoztak.

Az akció során az üzletben és annak raktárában összesen 460 kilogramm jelöletlen, valamint a helyszínen tiltott módon lefagyasztott, lejárt fogyaszthatósági idejű húst foglaltak le. A forgalomból kivont húsok között ismeretlen eredetű, ezért nem nyomon követhető vaddisznócomb, szarvashús, kacsa- és libamáj, kacsamell, borjúcomb, báránygerinc és egyéb, magas árfekvésű áruk voltak, amiket elsősorban éttermeknek akartak értékesíteni. A lefoglalt termékek közül különösen veszélyesnek számít az ismeretlen eredetű, Trichinellára nem vizsgált vaddisznóhús.

A hatóság elrendelte a lefoglalt termékek megsemmisítését. Az eljárás folyamatban van, az üzlet milliós nagyságrendű bírságra számíthat. Az érintett vállalkozás adatai elérhetőek a „jogsértés listán”.

A trichinellózisról
A trichinellózist szabad szemmel nem látható féregélősködők okozzák. Az élősködők az emberi szervezetbe fertőzött, nem kellően hőkezelt hús vagy abból készült nem hőkezelt húskészítmény (kolbász, sonka stb.) elfogyasztásával kerülnek be. A lappangási időszakot követően fejfájás, rossz közérzet és magas láz jelentkezik. Gyakori a súlyos izomfájdalom. Erős fertőzöttség esetén változatos és olykor súlyos idegrendszeri tünetek alakulhatnak ki. Egyes súlyos esetekben a megbetegedés halálos kimenetelű is lehet.

A betegség megelőzése érdekében kötelező valamennyi fogékony állat közfogyasztásra kerülő húsának trichinellózisra irányú vizsgálata, így a legális kereskedelembe nem kerülhet olyan vaddisznó húsa, amin nem végezték el a vizsgálatot. A trichinellózisról további információk olvashatók a NÉBIH honlapján.

Az ellenőrzés során készült fénykép- és videófelvételek megtekinthetők és letölthetők a hivatal weboldalán: http://portal.nebih.gov.hu/-/fel-tonna-jeloletlen-hust-foglalt-le-a-nebih