Egy nő három szerepben - Anya, nő és művész

Kovács Patrícia Magyarország egyik legismertebb színésznője. Első komoly filmszerepe a Szerelemtől sújtva című alkotás volt, azóta pedig számtalan játékfilmben láthattuk, legutóbb a nagysikerű Félvilág című filmben kapott főszerepet. Több tévés sorozatban is fontos karaktert alakít, többek közt a dragedy műfajában kiemelkedő Válótársakban, ahol az aszexualitással küszködő Dalmát játssza. Ezek mellett színházban is gyakran látjuk, és már hat éve a SUHANJ! Alapítvány alapítója és arca, valamint egy hároméves kislány édesanyja. Idén az a megtiszteltetés érte, hogy a GLAMOUR Women of the Year jelöltjei közt lehet, mint Az év színésznője.

Kovács Patrícia évek óta megkerülhetetlen karakter a magyar filmezés élvonalában, több nagyjátékfilm főszerepe és különböző televíziós sorozatok szerepei fémjelzik sikeres útját. Patrícia úgy érzi, most egy különösen jó korszakba érkezett az életében, minden téren. Férjével közösen hat éve alapították meg a SUHANJ! Alapítványt, ami megosztja a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő társainkkal.

„Számomra ez az alapítvány nagyon sokat jelent, hiszen a fő célunk az, hogy másoknak örömöt okozhassunk. Hat év alatt eljutottunk oda, hogy Budapest közepén a Tátra utcában megnyitottuk Magyarország első teljesen akadálymentes fitnesztermét, amely teljesen nyitott mindenkinek és itt XXI. századi körülmények között együtt sportolhatnak épek és mozgásukban korlátozottak egyaránt” - mondta Az év színésznője díjra jelölt művész, aki az olvasók szavazati alapján került a kategória jelöltjei közé, mostanában pedig több színházi darabban és sorozatban is láthatjuk.

„Az egyik leginspirálóbb és legnehezebb szerepem most a „Várj, míg sötét lesz” című darabban egy vak lány megformálása. Borzasztó nagy koncentrációt igényel, de egy nagyon hálás szerep, és sokat köszönhetek neki. Mindig előre felkészülök, hogy milyen alak bőrébe kell belebújnom, és amíg a színpadon vagyok, teljesen átadom magam az adott szerepnek. Viszont a taps végeztével mindennek vége szakad: utána már önmagam vagyok” – árulta el a hároméves Majszi édesanyja, akinél a színészet egy kicsit más időbeosztást követel meg a család szempontjából.

„Gyakran előfordul nálunk, hogy hétköznap van „hétvége”. Ilyenkor nagyon sokat játszóterezünk, vagy elmegyünk kirándulni, a lényeg, hogy együtt legyünk. A „rendes” hétköznapokon pedig reggelente én viszem bölcsibe a kislányom, délelőtt próbálok, este pedig előadás. Anya vagyok és színésznő, és így érzem most magam teljesnek” – mosolygott Patrícia.

Szavazz te is Kovács Patríciára, valamint a GLAMOUR Women of the Year 2017 jelöltjeire a http://woty.glamouronline.hu/ linken!