BUSEXPO 2015: Küszöbön a közösségi közlekedés reformja

Hatalmas sikerrel és látogatói rekorddal zárult Zsámbékon a harmadik BUSEXPO. A NiT Hungary által szervezett rangos rendezvényen a szektor legjelentősebb szakemberei voltak jelen, akik a XXI. Országos Személyszállítási Szakmai Konferencia keretében a közszolgáltatási, illetve különjárati szekciókban többek között a 2017-es piacnyitást előkészítő további kívánalmakról, lépcsőfokokról, és az autóbuszos turizmus fejlesztéséről egyeztettek. A 4000 négyzetméternyi kiállítótéren összesen 37 kiállító cég mutatta be meglévő termékeit és legújabb innovációit.

Nagyfokú szakmai összefogásra és további járműkorszerűsítésre van szükség ahhoz, hogy a Volánok fel tudják venni a versenyt a 2017-es piaci nyitás során, derült ki a NiT Hungary által harmadjára megszervezett BUSEXPO szakmai kiállításon és konferencián. Dr. Sárközi György, a VOLÁN Egyesülés elnöke kiemelte, hogy a Volán vállalatok átalakítása megtörtént, ugyanakkor a járműpark átlagéletkorának további csökkentését és egy példátlan szakmai összefogás fontosságát hangsúlyozta még annak érdekében, hogy a társaságok jó eséllyel induljanak a menetrendszerinti járatokat érintő, közösségi közlekedést alaposan megreformáló pályázatokon.

A buszos rendezvény másik sarkalatos témaköre volt az országos, és szűkebb értelemben a fővárosi turisztikai fejlesztések irányainak áttekintése. Dr. Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára, és Szalay-Bobrovniczky Alexandra, főpolgármester-helyettes előadásaiból kiderült, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Főpolgármesteri Hivatal is jelentős együttműködő partnernek tekinti az autóbuszos turistaszállítókat a turisztikai célú stratégiai elképzelések, fejlesztések területén. Dr. Ruszinkó Ádám a borvidékeken indítható ún. Hop On Hop Off szolgáltatást is elképzelhetőnek tart a fejlődés egyik lehetséges irányaként.

„Büszke vagyok arra, hogy több mint 167, a szektorban jelentős szerepet betöltő szakember vett részt a BUSEXPO-t kísérő szakmai konferenciánkon. Ám annak is nagyon örülök, hogy amellett, hogy a legnagyobb szakmai fórum kívánunk lenni évről-évre, a buszok és a közösségi közlekedés iránt érdeklődő civilek is egyre többen vesznek részt az eseményen” – mondta Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára, a rendezvény megálmodója és főszervezője.

37 kiállító cég és 22 autóbusz volt jelen a drivingcamp Hungary területén kialakított 4000 négyzetméternyi kiállítótéren. Továbbá 9 veterán ritkaságot is megcsodálhattak a látogatók.

További információk:
http://www.busexpo.hu/