2019. Augusztus 23., Péntek

Brian Tracy oktatási központ indul Magyarországon

E-mailNyomtatásPDF

Amerika vezető motivációs trénere, Brian Tracy magyar kollégájával, Szabó Péterrel közösen kívánja létrehozni Magyarországon világon egyedülálló oktatási központját, mely a óvodától a középiskoláig segít a fiataloknak abban, hogy boldog és sikeres felnőttek válhassanak belőlük.

Brian Tracy és Szabó Péter hétfőn közös budapesti sajtótájékoztatójukon bejelentették, hogy oktatási központot kívánnak létrehozni Magyarországon. A motivációs trénerek már megtették az első lépéseket annak a központnak a megalapításához, amely az óvodától a középiskoláig segít majd a fiataloknak abban, hogy boldog és sikeres felnőttek válhassanak belőlük. A tervek szerint néhány éven belül megnyíló központban alternatív pedagógiai módszerekkel segítenék hozzá a gyerekeket olyan szemléletmód és tudásanyagok elsajátításához, amely segít számukra a felnőttként való könnyebb érvényesülésben.

Magyarország évek óta az ENSZ által kiadott World Happiness Report listájának vége felé kullog. Olyanok előztek meg minket a boldogságot mérő listán 2015-ben, mint Kirgizisztán, Namíbia, Pakisztán vagy épp Zambia. Pedig tőlük a GDP szerint sokkal jobban élünk. Innen is látszik, hogy nem csak a vagyoni elemek határozzák meg a boldogságot, hanem az is, hogy hogyan érezzük magunkat a saját bőrünkben.

Szabó Péter motivációs tréner évek óta találkozik fiatalokkal, és évek óta számtalan iskolában tart előadásokat, ahol erre hívja fel a fiatalok figyelmét az önbizalom, önbecsülés, felelősségvállalás témáinak fontosságán keresztül. A tapasztalatait pedig megosztotta Brian Tracy-vel, aki a világ egyik legnagyobb szaktekintélye ezen a területen. Ezek a tapasztalatok késztették Brian Tracy-t arra, hogy bejelentse, Magyarországon kívánja létrehozni a világon egyedülálló oktatási központját.


Címkék: brian tracy | hírek | oktatás | szabó péter

Share/Save/Bookmark