BME – közel ezer megfejtés érkezett a képregény kirakó játékra

Lezárult A nagy befektetés című képregény kirakó játék a Műegyetemen. Közel ezer hallgató küldte be a megfejtést, ebből a helyes sorrendet mintegy 120-an tudták eltalálni. A helyes egyéni megfejtést 22-en küldték be.

A nagy befektetés címmel folyt nagy sikerű képregény kirakó játék zárult a Műegyetemen. A játékban a hallgatóknak egy képregény 15 kockáját és a hozzájuk tartozó 15 szövegrészletet kellett helyes sorrendbe rakni.

Közel ezer hallgató küldte be a megfejtést, ebből a helyes sorrendet mintegy 120-an tudták eltalálni. A helyes egyéni megfejtést 22-en küldték be, akiknek több mint kétharmada lány volt.

A helyes sorrendben elhelyezett kép- és szövegkockákon elhelyezett számokból összeállt egy kód, amit megfejtve egy pénzügyi fogalmat kellett megfejteni a résztvevő egyetemistáknak. A képrejtvény képi világa olyan precízen és gondosan volt kidolgozva, hogy aki ismeri az egyetemet, meg tudja mondani, hogy a képkockák melyik helyiséget, tantermet ábrázolják, a büfé, a kollégium már-már ugyanúgy néz ki, mint a valóságban. Rajzolója, Szabó Gergely egyike a fiatal és jó képzőművészeknek, grafikus a végzettsége, és rézmetszeteket készít. A történetet, és a szöveget, dr. Andor György, a BME Pénzügyek Tanszék vezetője, az egyetem volt rektor-helyettese, és dr. Galántai Zoltán, a Pénzügyek Tanszék Oktatója jegyzi. Galántai Zoltán a tudományos publikációk mellett regényeket és novellákat ír, mára már 22 kötetét adták ki.

A megfejtés azért volt különösen nehéz, mert bár a képregényt helyes sorrendbe rakva a pi mint szám első 60 számjegye jött ki, ám a feladat egy közgazdasági fogalom megtalálása volt, ami könnyen félrevitte a rejtvényfejtőket. A fogalom kitalálása ezért is bizonyult nehéznek, mert sokan először egy hatvan betű hosszú fogalmat kerestek, arra gondolva hogy minden számjegy egy betűt kódol. Ha egy számpár jelent egy betűt, akkor is egy harminc betű hosszú fogalmat kellett volna kitalálni. Hasonlóképpen nem valószínű, hogy négy számjegy (egy kép két számjegye és a hozzátartozó szöveg két számjegye) kódoljon egy betűt, mert ez már túlságosan nyakatekert lenne -- mondta a játék ötletgazdája.

Tehát marad az, hogy maga a számsor jelent valamit, és ha a hallgató rájött arra, hogy a helyes számsor maga a pi, akkor már csak azt kellett tudnia, hogy ez a közgazdaságtanban az inflációt jelenti. (Az infláció (magyar kifejezéssel: „pénzromlás") a közgazdaságtanban az árszínvonal tartós emelkedése, a pénz vásárlóerejének romlása mellett. Jele általában a π (pi).) infláció v. jövedelmezőségi index. Forrás: Wikipédia)

Azok akik hibáztak vagy nem tudták helyes sorrendbe rakni a képeket, a történetet, vagy ha erre képesek voltak is, nem tudták megtenni azt, hogy az eredményül kapott számsorozatot – a hagyományos, "ez biztosan karaktereket kódol" szemléletből kilépve – értelmezzék.

A nyertesek vásárlási utalványt kapnak 20 – 20 ezer forint értékben, amelyet a tanszéki értekezleten fognak átadni nekik.