Besenyei Péter: háromszor állt le a motor repülés közben

Paul Bonhomme zsinórban a harmadik győzelmére hajt majd Rovinjban, a Red Bull Air Race következő futamán, amely egyben az utolsó, mielőtt a világ leggyorsabb motorsportjának mezőnye Budapestre érkezne. A brit megnyerte a szezonnyitót Abu Dzabiban, majd Japánban is első lett, ám nem bízza el magát: tudja, hogy ebben a sportágban bármi megtörténhet.

Tavaly minden idők legszorosabb versenyét hozta a horvátországi futam: Hannes Arch mindössze 0,08 másodperccel előzte meg Bonhomme-ot, aki a rendkívüli vereség után hullámvölgybe került és a következő öt versenyen mindössze egyszer állhatott fel a pódiumra. Horvátországba érkezve Bonhomme 24 ponttal vezeti a bajnokságot, az ausztrál Matt Hall előtt (18 pont), míg a 2014-es bajnok  Nigel Lamb eddig mindössze nyolc pontot szerzett. Az idei szezon roppant kiélezett, míg korábban csak néhány versenyző küzdött a futamelsőségért, ebben az évben a tizennégy pilóta közül nyolcnak is komoly esélye van arra, hogy megszerezze a győzelmet.

„A legjobb dolog amit tehetek, hogy elfelejtem az eddig történteket és úgy teszek, mintha Horvátországban kezdődne a szezon. Nem ülhetünk a babérjainkon, ahhoz túlságosan szoros a küzdelem” – mondta Paul Bonhomme.

Besenyei Péter számára a rovinji futam az utolsó a régi repülőgépével, amellyel Csibában is sokat szenvedett. „Repülés közben háromszor állt le egy-egy pillanatra a motor, ami természetesen megzavarja a koncentrációt és az időeredményeket is rontja. Horvátországban számos érzékelőt helyezünk el a repülőn, hogy rájöjjünk, pontosan hol a hiba. Nagyon várom már, hogy Budapesten az új géppel repülhessek” – mondta a magyar világbajnok, akit a technikai nehézségek sem tántoríthatnak el, a horvát futamra is teljes erőbedobással készül.

A Red Bull Air Race a világ leggyorsabb motorsportja, a repülőgépek olykor elérik a 370 km/órás sebességet, miközben a pilótákat akár 10G-s terhelés is érheti, ahogyan a földtől 25 méteres magasságban beveszik az akadályokat.