Balul sült el Sipos Peti utazása

Az Irigy Hónaljmirigy tagjainak az év eleje a pihenésről szól. A szilveszteri őrület után és a 25. születésnapi nagykoncert előtt ráfér a kikapcsolódás a csapatra. Sipos Peti feleségével Isztambulba látogatott, az álomutazás azonban kis híján rémálommá változott, a csapat frontemberének a rendőrséggel is meggyűlt a baja.

A szilveszteri hajtás után Sipos Peti és felesége minden évben ellátogat pár napra egy-egy érdekes városba. Idén Isztambult vették célba.

„A török városba indultunk Krisztivel, ez volt egymásnak a karácsonyi ajándékunk, persze csak a Ferrari mellett” – kezdte nevetve Peti. - „Már rosszul indult a dolog, mivel az utazás előtti napon a feleségem belázasodott, így betegen indultunk el. Azt hittem, hogy Isztambulban jó idő lesz, de amikor leszálltunk, hóvihar és jeges szél fogadott minket, és ez sajnos szinte végig így volt a három nap alatt. Ennek ellenére szerettünk volna sok mindent látni, így nyakunkba vettük a várost. Igyekeztünk minden nevezetességet végignézni, de gyakorlatilag csonttá fagytunk, hiszen a mecsetekben is csak 2-3 fokkal volt melegebb, mint az utcán, ez pedig rátett még egy lapáttal a feleségem megfázására” – magyarázta az énekes.

„Mikor a Bazár felé mentünk, nagy csődületre, szirénára és gépfegyveres rendőrökre lettünk figyelmesek. Az esti híradóból tudtuk meg, hogy egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát a rendőrségen. Mi pont oda mentünk, hiszen a rendőrséggel szemben van a híres Bazilika Ciszterna bejárata, amely a népszerű Dan Brown-regény, az Inferno helyszíne - ezt mindenképpen látni szerettük volna” – mesélte az IHM sztárja. „Az egész város tele volt rendőrrel, készültségben voltak. Ennek ellenére este még bóklászni indultam, és az egyik téren megtetszett egy szökőkút. Még folyt ugyan belőle a víz, de már kezdett megfagyni, gondoltam készítek róla egy képet. A szökőkút mellett egy rendőrautó állt és a benne ülők azt hitték, őket fotózgatom: a kocsiból hírtelen kipattant egy rendőr és egy gépfegyveres, hogy mit művelek? Nem győztem magyarázkodni, és a képet mutogatni… egy pillanatra nagyon megijedtem” – idézte fel a kalandot Sipos Peti.