Az Őrangyalok Napján a Sláger TV és a 103.9 Sláger FM

December 7-én rendezi meg az Őrangyalok Napját a Mikulásgyár és az Őrangyalok Ligája, amelyről élőben jelentkezik a 103.9 Sláger FM és a Sláger TV Budapestről, az Ötvenhatosok teréről.

A jótékonyság jegyében 12 és 16 óra között többek között Zoltán Erika, Dobrády Ákos, Radics Gigi, Kökény Attila, Kis Grófo, Bódi Csabi és a Children of Distance lép fel, felejthetetlen élményt nyújtva ezzel a több mint 300 halmozottan hátrányos helyzetű gyereknek, akik az ország egész területéről érkeznek az eseményre.

A Sláger TV három műsorvezetője, Pordán Petra, Tücsi és Leo folyamatosan bejelentkeznek élőben az eseményről 12 órától 17 óráig, a 12-től 14 óráig jelentkező Zenepostában pedig az eseményen résztvevők kérhetnek a helyszínen dalokat.

A 103.9 Sláger FM műsora délelőtt 10 órától 17 óráig Somogyi Zoltán és Dénes Tamás vezetésével élőben az esemény helyszínéről szól a 80-as 90-es évek zenéivel.

„Nagy örömmel közvetítünk a szívhez szóló programról. Szeretnénk, ha azok is be tudnának kapcsolódni az Őrangyalok Napja eseményeibe, akik nem tudnak eljönni az Ötvenhatosok terére.  Egy jótékonysági online licit segítéségével egyébként bárki tud segíteni a nélkülöző gyerekek életén. A felajánlott összegért cserébe pedig olyan értékes, sportolók és zenészek által felajánlott ereklyékhez juthatnak, mint például Juhász Roland korábbi válogatott labdarúgó névre szóló egyedi stoplis cipője, melyet a nyári Európa-bajnokságra kapott, Dzsudzsák Balázs által dedikált címeres mez, Dávid Kornél, korábbi egyetlen NBA-kosaras utolsó Chicago Bulls edzőtrikója, vagy éppen Király Viktor féltve őrzött kalapja "- mondta Pónácz András, a Tematic Media Group kreatív producere.

Licitálni az alábbi linken lehet: http://www.orangyaloknapja.hu/aukcio