Ascotban búcsúzik a hazai közönségtől Nigel Lamb

Augusztus 13-14-én az ascoti lóversenypálya felett csapnak össze a Red Bull Air Race pilótái. A helyszín harmadik alkalommal szerepel a versenynaptárban, tavaly itt aratott győzelmet hazai nézők tízezrei előtt Paul Bonhomme. Így az ascoti futam nagy kérdése: vajon sikerül-e honfitársának, az idén visszavonuló Nigel Lambnek megismételnie Bonhomme bravúrját Nagy-Britanniában?

Ascot közeledtével a csapatokon egyre nagyobb a nyomás: a legutóbbi, a szezonfelező budapesti futamon az eső elmosta a döntőt, így csak a pontok 75%-át vihették tovább, ráadásul egyre nehezebb lesz feltartóztatni a tabellát 41.25 ponttal vezető német Matthias Dolderert. Második helyen, 26 ponttal jelenleg a 2008-as világbajnok, Hannes Arch áll, a sarkában 25.25 ponttal a kétszeres amerikai világbajnok, Kirby Chambliss. A három pilóta közül még egyik sem állt dobogón Ascotban.

Nigel Lamb viszont már ezt is elmondhatja magáról. A Red Bull Air Race versenysorozat 2014-ben debütált Ascotban, Lamb ekkor szerezte meg a második helyezést a hazai tömeg legnagyobb örömére. Ugyan Lamb már bejelentette, hogy az idei szezon végén visszavonul, a Breitling Racing Team pilótája mégis a tőle megszokott erővel küzd. Nem titkolja, hogy visszavonulása előtt meg szeretné nyerni a hazai futamot.

„Csodásan alakul ez a szezon Matthias Dolderer számára, de még nem dőlt el a győzelme” – mondta Lamb mosolyogva. „Szeretem a szárazföldi pályákat és Ascot mindent visz, csodálatos amikor a fák, a víz és pilonok mind 90m/s-al sodródnak el mellettünk… A sebesség fantasztikus érzését a brit rajongók lelkes szurkolása még euforikusabbá teszi. Nagy rajtam a nyomás, de alig várom a futamot, hogy mindent beleadva a dobogó legtetejére állhassak!”

Az brit zászló augusztus 13-14-én a Royal Air Force Aerobatic csapatának és a Red Arrows ex-csapatvezetőjének, Ben Murphy-nek is lobogni fog. A Challenger Class új arcaként Murphynek az a célja, hogy hat pontot vigyen tovább a hazai pályáról.

A jegyek már kaphatók a Red Bull Air Race Világbajnokság versenyeire, köztük az augusztus 13-14. között rendezendő ascoti futamra is. Részletekért látogasson el a www.redbullairrace.com honlapra.