Aranyosi Péter: Bunkó, agresszív ember vagyok

Aranyosi Péter humoristaként arra tette fel az életét, hogy megnevettesse az embereket, saját magánéletéről viszont ritkán beszél. A Lakástalkshow-ban most mégis elárulta, milyen foglalkozást szánt neki az édesanyja, és miért érzi úgy, hogy nem jól neveli a gyermekeit.

„Polgári családból jövök, édesanyám ezért nem vette jó néven, hogy humorista lett belőlem. Ő azt szeretette volna, ha nőgyógyásznak, vagy papnak állok” – mondta Aranyosi Péter, aki már hatéves korában rendszeresen hallgatta a Rádiókabarét, mégsem álmodozott soha arról, hogy egyszer ott szerepeljen.

A Dumaszínház oszlopos tagja a szereplés helyett elvégzett egy vendéglátó-ipari szakközépiskolát, és két évig szakácsként dolgozott. A meghatározó pont az lett az életében, amikor Fábry Sándor asszisztense lett. Azt ennek ellenére a mai napig úgy gondolja, hogy a humorista szakmát nem lehet megtanulni.

„Szorgalommal és tanulással itt legfeljebb egy hármast lehet elérni, de attól még nem leszel jó, hiszen ez ösztönből jön. Én sem tudom megmondani, hogy mit miért teszek, és nem is segítek senkinek, hiszen nekem sem segített senki a pályámon, akitől pedig kértem, az is inkább visszahúzott” – mondta.

Aranyosi Péter a kritikákat sem szokta elolvasni, sőt a hozzászólásokat sem a közösségi oldalán, amihez egyénként nincs is jelszava.

A humorista Lovász Lászlónak azt is elismerte, hogy a magánéletben nem egy egyszerű ember.

„Robbanó, bunkó és agresszív ember vagyok. A családban persze nincsenek ilyen nagy konfliktusok, a feleségem is szelíd és nyugodt nő. Otthon amúgy is csendes vagyok, figyelem, hogy haladnak az események. Amikor viszont nagy a dráma, például nem akarnak lefeküdni a gyerekek, akkor tízszeresen veszem át az anyjuk idegességét, és ordítva megyek fel. Ez mondjuk, nagyon ritkán fordul elő, és öt perc múlva egyébként is puszival köszönök el” – tette hozzá.

Aranyosi Péter azt is bevallotta, nem feltétlenül profi a gyermeknevelésben.

„Tudom, hogy nem nevelem jól a gyermekeimet, hiszen nem vagyok otthon. A gyerekeknek igazából nem kell más, csak apa és wifi: ha nem vagy velük, akkor rosszul neveled őket” – mondta.

Lakástalkshow – minden héten hétfőtől csütörtökig késő este a VIASAT3-on.