A Huawei támogatásával fejleszti tovább infrastruktúráját a győri Széchenyi István Egyetem

A győri Széchenyi István Egyetem és a Huawei Technologies Hungary megkezdte együttműködését az egyetem távközlési- és infokommunikációs képzésének fejlesztésére. A részletekről Dr. Földesi Péter, az intézmény rektora és Karish Cui, a vállalat technológiai igazgatója írta alá a megállapodást Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkárának jelenlétében. Az infokommunikációs multi először kötött ilyen, egyetemi partneri megállapodást Magyarországon.

’’Egy ország infokommunikációra való nyitottsága, érettsége, annak használata az általános társadalmi, gazdasági fejlődés kulcsa – mondta Kara Ákos, államtitkár az eseményen, aki kihangsúlyozta azt is, hogy a kormányzat célja, hogy minél több fiatal számára vonzóbbá tegye az informatikus szakot. – Azt is javaslom a felsőoktatásba jelentkezőknek, hogy olyan intézményt válasszanak maguknak, ahol erősek a vállalati kapcsolatok is. ’’

A mai szerződéskötés egyébként annak a stratégiai partnerségi megállapodásnak a részletes tartalommal való feltöltése, amelyet Szijjártó Péter, külgazdasági- és külügyminiszter jelenlétében Dr. Komlósi László Imre, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi rektorhelyettese és Jimmy Pang, a Huawei Technologies globális kormányzati kapcsolatokért felelős elnöke írtak alá Pekingben, a 4. Kína–Kelet-Közép-Európa Találkozót kísérően, 2015. november 26-án.  Eszerint a felsőoktatási intézmény Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karán folyó távközlési- és informatikai képzést a következő 5 évben mintegy 100 millió forint értékben támogatja a vállalat, többek között egy Huawei Akadémia és Labor indításával.

’’Ötven éve indult az egyetemünk, fiatal még, de már komoly hagyományai vannak – emelte ki Földesi Péter, az egyetem rektora. - Először a globális autóipar prominensével, s most pedig az infokommunikáció kiemelkedő világvállalatával lépünk partnerségre. Nem hagyományos segítséget, támogatást kérünk, hanem közös gondolkodást, fejlesztést, valódi együttműködést a Huaweitől."

A most aláírt megállapodás az egyetem számára egy úgynevezett, Huawei high performance computing (HPC), azaz a kutatás-fejlesztési munkához elengedhetetlen magas számítási kapacitású, szuperszámítógép-csomagot biztosít, és segítséget nyújt az egyetem már meglévő HPC infrastruktúrájának továbbfejlesztéséhez.

A két fél megállapodott a BSc, MSc és PhD hallgatók közös szakirányú továbbképzésében is, az általános vállalati igényeknek megfelelő képzésfejlesztésben (szakmérnök képzés indítása); és a duális képzési rendszer kialakításában, bevezetésében.

Közös kutatás-fejlesztési programok megvalósítását is tervezik további partnerek bevonásával, többek között a „machine to machine” (M2M), azaz gép és gép közötti és az ehhez szorosan kapcsolódó „Internet of Things" (IoT) előremutató infokommunikációs technológiák területén.

’’A Huawei hosszú távú magyar jelenléte szempontjából elengedhetetlen egy egyetemi-partneri háttér” – mondta Karish Cui, a vállalat technológiai igazgatója -, „hogy a helyi ipar- és szakági szereplőkkel közösen gondolkodhassunk egy jobban összekapcsolt Magyarország, egy prosperáló gazdaság megteremtésén és fenntartásán.’’

A Huawei bejelentette a Seeds for the Future programjának idei fordulóját is, amelyre az ország valamennyi felsőoktatási intézményeiből jelentkezhetnek távközlési- és infokommunikációs tanulmányokat folytató hallgatók, egy 3 hetes kínai tanulmányútra a vállalat magyar weboldalán keresztül.