A Hősök teréről közvetíti a Fesztiválzenekar koncertjét a Telenor MyTV

A Fesztiválzenekar június 18-án, csütörtökön este egyedülálló koncertet ad a budapesti Hősök terén. A Fischer Iván vezényletével zajló táncos zenei produkciót bárki – azaz nem csak a Telenor ügyfelei - ingyenesen, regisztráció nélkül követheti élőben, kis- vagy nagyképernyőn a Telenor MyTV-n.

A világ legjobbjai között számon tartott zenekar Mendelssohn Szentivánéji álomhoz írt kísérőzenéjét játssza el június 18-án este 7 órától a Hősök terén, mégpedig Magyarországon egyedülálló keretek között. A színpadon az ország különböző pontjairól érkezett, kétszáz hátrányos helyzetű 12-16 éves fiatal táncol majd együtt, ötvözve a néptánc, a hip-hop és kortárs tánc elemeit. A Fesztiválzenekar ehhez hasonló, rendszeresen megszervezett közösségi koncertjeinek célja, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek is megismerjék a zene varázsát.

A TérTáncKoncert című produkciót nem csak a Hősök terére várt 8-10 ezer néző élvezheti majd élőben. A Telenor MyTV-n keresztül bárki – azaz más mobilszolgáltatók előfizetői is – regisztráció nélkül nézheti meg online a koncertet, akár külföldről is. Az élő közvetítés a Telenor online televíziós szolgáltatásának összes platformján elérhető lesz, okostelefonon, táblagépen, számítógépen vagy akár tévén is. Aki nem tudja élőben követni a koncertet, vagy szeretné azt újranézni, a MyTV Videótárban néhány nappal az esemény után elérheti azt.

„A Telenornál hiszünk abban, hogy a mobiltechnológia ma már szinte bármit képes elérhetővé tenni számunkra: a kapcsolattartástól az oktatáson át a kultúráig. Az olyan szolgáltatásaink, mint a MyTV vagy a hatalmas komolyzenei katalógust is tartalmazó Deezer képesek arra, hogy a zene és a kultúra valóban mindenkié lehessen, földrajzi és társadalmi helyzetre való tekintet nélkül. Nagyon örülünk, hogy részesei lehetünk a Fesztiválzenekar nagyszerű kezdeményezésének, és minél több ember számára elérhetővé tehetjük a nagyzenekari koncertek egyedülálló élményét.” – mondta el Horváth Norbert, a Telenor szórakoztató szolgáltatásokért és üzletfejlesztésért felelős igazgatója.