204,595,200,000 tintapöttyből reprodukálták Magyarország idei legjobb természetfotóit

A naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetségének szakmai zsűrije a mintegy háromezer pályamű közül, több fordulóban választotta ki az idei  Saubermacher – Az év természetfotósa 2016 pályázatának 125 döntőbe jutott pályaművét.  A díjakat 2016. november 8-án adták át a Magyar Természettudományi Múzeumban.

A korábbi évekhez hasonlóan a pályaművek zömét idén is Canon gyártmányú fényképezőgéppel készítették. A digitális természetfotók tökéletes minőségű reprodukáláshoz pedig a nyomtatást végző Pigmenta Képalkotó Központ munkatársai egy Canon imagePROGRAF PRO-4000 típusú nagyformátumú nyomtatót használtak. A 125 pályamű nyomtatott változatainak képe összesen több mint 200 milliárd tintapöttyből (pontosan 204,595,200,000 darab képpontból) állt össze, melyhez összesen 4,5 liter színes tintát használtak fel.

A Canon főtámogatásával zajló idei versenyen rendhagyó módon mind a felnőtt, mind az ifjúsági kategóriában két-két – nem megosztott – első helyezettet hirdettek ki. Az Év Természetfotósa címet Daróczi Csaba és Selmeczi Dániel érdemelte ki tíz-tíz pályaművel, míg Az év ifjú természetfotósa-díját Ceglédi Ádám és a tavalyi győztes, Szekeres Levente érdemelte ki.  Az Év természetfotója-díjat az idén Daróczi Csaba: Kék és narancs című fotográfiája érdemelte ki, az éjszakázó helyükre húzó récékről készült felvételével.

A természetfotós versenyhez kapcsolódóan a Canon az idén Facebook-oldalának rajongói körében egy amatőr természetfotós pályázatot is meghirdetett. A szakmai zsűri által a legjobbnak ítélt nyolc felvételt is kiállítják a Magyar Természettudományi Múzeumban, így a fotókat az internetezők mellett több ezer múzeumlátogató élőben is megtekintheti majd egészen december 31-ig.