Tankot és lángcsóvát is hozott a FEZEN Fesztivál második napja

Metalharcszintérré változott a Kalinka nagyszínpad – az egyesített északi sereg lerohanta a közönséget. De a táncosabb zenék kedvelői sem csalódtak a FEZEN második napján.

A hadművelet már délután elkezdődött: a Danko Jones egészen Kanadából érkezett, hogy elhozzanak pár számot az idén kijött új albumukról, és hogy megmutassák mit is értenek arrafelé zúzáson. Kemény számok, kemény szöveg, egyszerű recept, amivel nem lehet csalódást okozni a bulira éhes közönségnek. Majd a svéd Soilwork csapata mutatta meg a fesztiválozóknak, hogy mire képes egy igazán elszánt északi csapat. A melodikus death metalt játszó zenekar harmóniával és pokolból felcsendülő hörgéssel mosta ki a fáradtság legkisebb jelét is az emberekből. A rajongók skandálása közepette a lábdob töretlenül verte az ütemet minden arra járó fesztiválozóba, hogy becsalogassa és elnyelje valami ördögi dallam kíséretében. A Soilwork helyet adott mindenkinek az ötödik és hatodik bugyorban, hogy velük együtt döngessék szét a helyszínt és éjbe taszítsák a napot. Persze a kemény zene érző szívet is takar; Björn Strid (énekes éppen most hatvan éves édesanyját hívta a színpadra, és több ezer emberrel közösen kívántak neki boldog születésnapot.

Az este viszont tartogatott még meglepetéseket, a Nagyszínpad műsorát szintén egy svéd csapat, a Sabaton zárta. Az őrjöngés és vad zúzás igazán csak akkor vette kezdetét mikor Joakim és társai a húrok közé csaptak. A lendületes power metal zenekar igazi harctérré varázsolta a színpadot és az egész fesztivál területét. De nem csak a szívekben lobbantak fel a lángok, hanem a színpadot is ellepték a több méteres lángcsóvák, amik ritmusban törtek elő a háttérből. A dobok előtt egy csőre töltött harckocsi biztosította a támogatást a támadáshoz. A hangorkán és a látvány együtt lehengerelő hatást gyakorolt, így a bíztatás nem is maradt el a közönség részéről. A zenekar hihetetlen közvetlen volt és örömmel fogyasztották az ajándék pálinkákat.

Azok a dallamfüggők, aki a keményebb riffek és húrtépések helyett jobban szeretnek valami alternatívát, nekik sem volt okuk a panaszra. A Tele Élettel színpad már a kezdettől egy hatalmas buli ívet készített elő az estére. Az Ocho Macho hozta mozgásba az embereket, és hamisítatlan savaria fieszta hangulatban adta tovább Lovasiéknak a táncoló tömeget. A Kiscsillag és az utánuk következő Vad Fruttik sem hagyták, hogy egy szusszanásnál többet pihenjenek a népek. A hatalmas tömeg pedig, pörgött, táncolt és énekelt. A színpadot a Hiperkarma zárta, voltak itt friss dalok a Konyharegény albumról, és felcsendültek a közös tudatunkba tartozó régi slágerek is.

A fesztivál gondoskodik arról, hogy a pénteki napon is legyen mindenkinek elfoglaltsága, hiszen a magyar színtér nagyjai lépnek ma fel. Ákos két év után tér vissza, utolsó székesfehérvári bulijára készül a Subscribe, de lesz még itt Depresszió, Hooligans és Magna Cum Laude is.