SZINes, de nem zajos

SZINEgy vadonatúj technikai megoldással, valamint egy speciális éjszakai programmal igyekszik biztosítani szeged lakóinak nyugodt álmait az augusztus 25. és 29. között megrendezésre kerülő Szegedi Ifjúsági Napok szervezőgárdája. Nem teljesen hangszigetelt bulikra kell számítani, de a technikai felhozatal nagyban segíti majd a Tisza partján élők éjszakai nyugalmát, mialatt a fiatalok ebből semmit nem fognak érzékelni a helyszínen.

A módszert a Meyer Sound fejlesztette ki, és már számos utcai buli esetén sikeresen alkalmazták. Bár a SZIN fellépői a mérések szerint mindig betartják a megengedett határokat, a polgármester kérésére igyekeznek mindent megtenni a helyiek nyugalmáért.

A módszer egyszerűen működik: a bizonyos irányba terjedő hangokat azokkal ellentétes irányba haladó, azonos frekvenciájú hullámokkal semlegesítik.

Az idei fesztiválon elsőként mutatkozik be a Silent Disco. A Csendes Diszkó segítségével vezeték nélküli fejhallgatókon keresztül élvezheti a közönség a koncertet, miközben a zenére táncol. A külvilág felé semmilyen zaj nem jut ki a két csatornán sugárzott zenéből, melyek között a hallgatók szabadon válthatnak majd.