Száraz lábbal a Hegyalján

Hegyalja 2010Pár hete még több tízezer köbméter víz borította a Hegyalja Fesztiválnak otthont adó Tokaj-Rakamaz térségét, azonban a víz mára már majdnem teljesen levonult, csak a mélyebben fekvő térségekben van szükség szivattyúzásra. A szervezők azonban már a következő feladatokra összpontosítanak: fűnyírás, szúnyogirtás, valamint a helyszín felépítése. A minden eddiginél agresszívabb rovarirtás négy fázisban hajtódik végre, melyből kétszer a kullancsoknak sem lesz kegyelem.

A szúnyogok elleni harc egyik érdekes módja egy észrevételen alapszik, miszerint a vérszívók nem bírják a basszust. Amennyiben ez igaz, úgy számos fellépő koncertjén, például a The Herbaliser, vagy a Groove Armada, elő sem kell majd venni a szúnyogriasztót.

A kapunyitásig valamivel több, mint két hét van még hátra, az építési munkálatok pedig másfél hét múlva kezdődnek. A szervezők igyekeztek mindent megtenni annak érdekében, hogy a munkagépek csak a bazaltutakat használják, és így ne tegyenek kárt a környezetben. Az agyagos talajnak köszönhetően különösebb földmunkákra sem lesz szükség.

Esténként a Motörhead, a Groove Armada, Roots Manuva, a Funeral for a Friend, az Ektomorf, a Meshuggah, The Herbaliser, Goldie és még sokan mások gondoskodnak a hamisítatlan Hegyalja hangulatról. A hazaiak közül a Budapest Bártól, a Csík Zenekaron, a Kispál és Kiscsillagon, a Quimbyn és a Belgán át egészen a Subscribe-ig, a The Kollin-ig vagy akár a The Idoru-ig mindenki ott lesz a Hegy’-en. Csemegének két hazai legendát: Ákost és a Tátrai Bandet ajánlunk, ráadásnak pedig a finn Disco Ensemble-t!

A szervezők az árvíz által komolyan sújtott Tolcsva számára gyűjtést rendeznek, az adakozni kívánók a fesztivál bejáratánál megtalálható urnában helyezhetik majd el adományaikat.