Síppal, dobbal, hegedűvel és varázsfuvolával folytatja a Gyerek Sziget

Immáron harmadik hétvégén dübörög a gyerekek fesztiválja a Hajógyári-szigeten, ahol a Manóvilágtól kezdve, a Kukutyinon, a zenés, táncos családi mulatságon, sportoláson és természetesen a rengeteg játékon át egy mesés, direkt a számukra kialakított világ várja a gyerkőcöket.

Hajdu Ágnes és Vági Zsuzsa Kívánság mese – a telhetetlen mostohatestvérekről és Hamupipőkéről játékában minden kislány egy kicsit hercegnő lehet, az előadás során ugyanis ők alakítják a kedves, szorgalmas Hamupipőkét, aki a Bálban végül megleli boldogságát. És míg szombaton Hamupipőkéket, addig vasárnap kis Papagenókat és Papagenákat várnak a színpadra a Varázsfuvola interaktív előadására, ahol az operaénekesek hangja mellett a színek, és a látvány felel a varázslatért, hogy a miniatűr operaénekesek is beleélhessék magukat a szerepükbe.

A varázsfuvola mellett hegedűszó is belengi ezen a hétvégén a Gyerek Szigetet: a Holddalanap zenekar Dana-dana-Dandala című műsorával népek gyerekdalait hozza el, maszkos óriásbábos tánccal, furulyával, kobozzal és nagybőgővel, utánuk pedig a Kolompos mulatság húzza tovább a nótát. Vasárnap a gyerekzsúrok elmaradhatatlan szülinapi köszöntőjét megéneklő, a Minimax Gyerekcsatornáról is közismert Alma együttes lép fel, „nevettető és táncoltató” családi műsorukkal.

Tavaly az indiai kormány kezdeményezésére az ENSZ június 21-ét a jóga nemzetközi napjává nyilvánította, így a Gyerek Szigeten is megünneplik, egyórás családi jógával. A Nemzetközi Jóganap időpontjának kiválasztása nem véletlen, ennek is különleges jelentősége van: egyrészt a két napforduló egyikeként a leghosszabb nap az északi féltekén, másrészt különleges jelentőséggel bír a világ számos területén.

A sportos, zenés programokon túl ezen a hétvégén is tárt karokkal várnak mindenkit az állandó helyszínek, a Kézműves Palotában csak ezen a hétvégén  lesz a Sárkánykészítő Műhely és a Nyomda-kép foglalkozás. A logika szerelmesei pedig Bici nénivel sakkozhatnak a Telekom 4G Sakk sátrában, hozzájárulva ezzel a 87 éves Bici néni világrekordjához!
Közel 40 helyszínen ezen a hétvégén is ingyenesen vár a Generali Gyerek Sziget!

A részletes programért érdemes a www.gyereksziget.hu és a www.facebook.com/GyerekSziget oldalt rendszeresen látogatni.